Menü
     
Webkamera

Zakynthos Webkamera

GoZakynthos webkamerák

     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
G-Mail Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Élménybeszámolók 2006
Élménybeszámolók 2006 : Kicsi0627 beszámolója (forrás: index.hu)

Kicsi0627 beszámolója (forrás: index.hu)

  2006.07.05. 13:59


Hát sziasztok!

Végre van időm írni. Pénteken érkeztünk vissza Laganas-ból a Zante Park Hotelből. Nem is tudom, hol kezdjem a mesélést.

A hotel jól néz ki, minden szupi benne, de volt egy kis meglepetés, mikor megérkeztünk (ezt azoknak írom, akik ide mennek). Kb. 10 körül értünk oda. Szerettünk volna bejelentkezni és ekkor koppantunk egyet, ugyanis náluk 12-ig hagyják el a vendégek a szobát, utána még kitakarítják és csak azután vehetjük át. Ezek értelmében, a társalgóban ültünk majdnem 3 órát és valamivel 1 után kaptuk meg a szobát, ami ráadásul nem is a főépületben van (amit a katalógusban mutatnak), hanem az utca másik oldalán. Ez az épület 3 szintes. A középső szinten kaptunk szobát. A társalgója nagyon jól nézett ki. Volt egy kis belső kertje, ahol banánfák vannak. Nagyon hangulatos. Itt kaptunk mi szobát. A szoba maga nagyon tágas volt, tiszta is és minden O.K. volt vele. Az erkész szintén nagy volt. A kilátás a szomszéd szállodákra volt és egy tavernára. Innen éjszaka azért rendesen behallatszott minden. 2 pár jött még rajtunk kívül ebbe a hotelbe. Az ő szobájuk az alsó szinten volt. Ők nem jártak olyan jól, mint mi. Az egyik szoba tök kicsi volt, a kilátás innen az épület lépjőjére nézett, ahol bicajokat, robogókat tároltak. A másik szoba valami gépház mellett volt. Tök sötét volt a folyosó is és állandóan hallották a gépeket. Csak a kis szobát tudták lecserélni, mert nem volt több üres. A legfelső szint sem a legjobb itt. Úgyhogy ha meg lehet oldani, mindenképp azt ajánlanám, hogy a középső szinten próbálkozzatok szobával. (A miénk a 237-es volt). Amúgy mindent összevetve jó volt a szállásunk.

A kaja nagyon tuti volt. A főépületben volt a medence mellett. Kilátás tök jó, színvonal szintén, pincérek nagyon rendesek. A reggeli választék iszonyat nagy volt (rántotta, tükörtojás, sült sonka, virsli, felvágottak, sajtok, több féle kenyér, reggeli pelyhek, goffri, több féle legvár, bundáskenyér, joghurt különféle gyümölcsökkel, stb...). A vacsi is jó volt. Saláta, amit magadnak rakhattál össze, általuk összerakott saláta, sült krumpli, esetleg tepsiben sült is, néha tésztafélék, hal, bárány, volt 1 alkalommal gyros is, a pult mellett frissen készítettek minden este egy fajta ételt (mézes, mustáros csirkét, paella-t, tenger gyümölcseit, szóval minden este mást). Süti volt minden este kb. 4 féle. Ezen kívül dinnye, és fagyi. Szóval egy szavunk sem lehetett a konyhára. Minden nagyon finom volt és mindíg jól laktunk.

A hotel kb 5 perc sétára volt a parttól. A part néhol szemetes volt, de nem volt túl vészes. Viszont a vízben sörös hordót és olajos flakont is láttunk. Elég trehány dolognak tartom. Szegény tekik ilyen vízben élnek.

Agios Sostis szigete nagyon szupi. A parton sétálva mentünk át. Megérte. Egy másik nap, Kalamaki-ba sétáltunk át a parton. Ott is van egy tök jó partszakasz. A homokos strand közepén ott van egy nagy szikla és tök hangulatos kis partszakaszt csinál.

Tekikek láttunk elég sokat. Már rögtön a második napon is. Tök közel lehetett menni hozzájuk. Csináltun róluk vízalatti képeket is. Csütörtökön lesznek kész. Remélem jól sikerültek. Befizettünk egy 1 órás teki néző útra. 11 Euro volt fejenként és ha nem látsz tekit, visszafizetik. De lehetetlen nem látni őket. Egyik pillanatban éppen 3 is úszkált a hajó körül. Utolsó nap megint sikerült velük találkozni. kb 10-15-öt biztos  láttunk. Mi gumimatraccal mentünk be és természetesen búvárszemcsivel. Jó volt velük úszni. Vizibicajról is lehetett látni őket (bár mi nem béreltünk).

Az idő nagyon jó volt. Utolsó két napunkon 40 fok tuti volt. Nagyon hamar le lehet égni. Mi szenvedtünk is a következményektől kb 3 napig. Árnyék sehol nincs, ugyanis egy db fa sincs az egész parton. Napágyat + napernyőt 6-8 Euróért kínálgattak. Mi nem béreltünk, de ha valaki nem bírja a tűző napot, akkor megéri.

Buszos szigettúrán is voltun. A Tui-sra fizettünk be. Az idegenvezetőnk jött velünk. Anikónak hívják, egy fiatal 26 éves lány. Nagyon szimpatikus, segítőkész és aranyos volt. A legfontosabb pontja a túrának a Csempész öblöl volt a kilátóból. Gyönyörű volt. Nagyon jó képeket lehetett csinálni. Ezen kívül még vagy 7 helyen voltunk. Porto Vrominál volt egy 20 perces hajókázás. Itt a barlangokat néztük meg. Ezek is nagyon jók voltak.

Hajós kirándulásra egy ottani irodánál fizettünk be. Az Anastasia és a Zante Park utcájában van, közel az Anastasia-hoz. 18 Euro volt. Egy 3 szintes hajóval hajóztuk körbe a szigetet. 3 megállás volt fürdési lehetőséggel. 1.: Csempész öböl másfél órás megállással. Nagyon szupi strand. A víz hideg, gyorsan mélyül, de nagyon tuti hely. 2.: Teknős öbölben 2 barlangba lehetett beúszni. Megállt a hajó a barlang előtt, leeresztette a lépcsőt és be lehetett menni. Eszméletlen élmény volt. 40 percet kaptunk. 3. Valahol Porto Zoro környékén megállt tök messze a parttól és itt is lehetett úszni egy keveset. Büfé volt a hajón, úgyhogy lehetett enni, inni, jégkrém is volt. Nagyon jó volt. 

Taverna rengeteg van. Szuveníres bolt szintén. Nagyon jó boltokat lehet találni. Viszont először érdemes felderíteni a terepet, mert több Euros eltérés is lehet a kiszemelt szuvenír árában boltól függően. Nagyon jó doltokat vettünk. Internetezni is lehet pár helyen (pl. Mythos söröző). Mi csak gyros-oztun délután, ha esetleg megéheztünk. Legjobb gyros-os: Mamma's Place. Isteni gyros-t csinálnak. Van kicsi és nagy. A kettő együtt többnyire minden helyen 6.80. A kicsi kb 2 Euro volt.

Összegezve: nagyon nagy élmény volt. Gyönyörű sziget, mást nem tudok mondani.

 Remélem senkit sem untattam.

     
Zakynthos Chat
*Ha nem kapsz választ azonnal,kérlek nézz vissza később!* A VENDÉGKÖNYV-ben korlátlan ideig megmaradnak a kérdések és válaszok.Tartalmasabb beszélgetésekhez érdemesebb azt használni !!! FONTOS: A Chat-et csak regisztrált felhasználók használhatják !!!
     
Zakynthos 2014 HD Video

     
Zakynthos 2012 ( HD )

     
Zakynthos strandjai

     
Villa Palmeras

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Videók
     
Hasznos dolgok
     
Solomos tér webkamera

     
Naptár
2020. Szeptember
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2004-07-13
     

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon