Menü
     
Webkamera

Zakynthos Webkamera

GoZakynthos webkamerák

     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
G-Mail Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Élménybeszámolók 2006
Élménybeszámolók 2006 : Fné Zsuzsa beszámolója 20060717-0727

Fné Zsuzsa beszámolója 20060717-0727

  2006.08.02. 19:05


 
Az indulásról: Hajnali ébresztő után könnyedén elértünk a Ferihegy 1. reptérre. Az Aeolus pultjánál megkaptuk az utazáshoz szükséges papírokat, és közölték, hogy melyik kanyargó sorba álljunk be. Két pultnál lehetett be-check-kolni, ahová legalább öt sor kavargott. Így amikor a két gyerekkel a sor végén haladva elértünk a pulthoz, meg is kaptuk, hogy a gyerekekkel előbb kellett volna jönni, mert nincs négy egymás melletti hely a gépen. Négy jegyet 3 különböző helyre kaptunk. Annyi segítséget tudtak ajánlani, hogy a repülőn még lehet egyezkedni. Gyerekesek figyelem: Korán kell sorba állni és tolakodni kötelező!
A megpróbáltatások folytatódtak, mert a gépünk nem szállhatott fel, a szokásos indok miatt: Zsúfolt Zakynthos légtere. Egy óra késéssel indult el a járatunk, amin megszenvedtünk a helyfoglalással...
Sima utunk volt, és a kiírt időponttól csak 10 perc késéssel értünk földet.
 
Zakynthoson: A vártnál hamarabb megérkeztünk szállásunkra - Tsilivi, Planos aparthotel. Mivel a bébink a buszon bealudt, megkaptuk az első tiszta szobát. Pozitívan értékeljük a gyors intézkedést. Korábbi élménybeszámolók alapján felkészültünk a "rossz"-ra, de a mi szobánk tökéletesen kielégített minden igényünket. Az emeleten kaptunk helyet, ahol a fürdőnk nem zuhanykabinos, hanem mini ülőkádas volt. Négy különálló ágyunk volt, de hamar intézkedtünk a kényelemről. Az erkélyünk közvetlenül a medencére nézett. A szobához hűtő, szendvicssütő, vízforraló és grillsütő (nem microhullámú sütő) volt. Légkondi és széf bérelhető. A napágyakért reggelente ment a verseny, de valaki már este bebiztosította a helyét. Az ételjegyekkel reggelit és vacsorát bőségesen fogyaszthattunk a szomszédos Admiral étteremben. Minden volt mi szem-szájnak ingere, és mindig találtunk újdonságot a tálakon. Ebédre, hogy görög ételeket ehessünk sokat kellett keresgélnünk. Tsiliviben a Planos közelében van egy Golden Fish nevű hely, ahol nagyon jó gyrost adnak 1.7 euroért! Kicsit feljebb,a túloldalon van a legjobb igazi görög étterem, itt már 6-7 euroért ehettünk gyros tálat, és muszakát is. Megérkezésünk után teszteltük a legközelebbi strandot. A Buka Beach területét találtuk első ránézésre szimpinek, ám hamar odébb kellett költöznünk, mert a törölközős kifekvős nem működött náluk. Nem mentünk messzire, de az élmény nem volt igazi. Köves volt a part és sok a hínár. Vacsi után rendszeresen hosszú sétákra indultunk, ahonnan mindig bőséges élménnyel tértünk nyugovóra, az angolok kellemetlen zajongása mellett. Rájöttünk, hogy az angol nyelvtudás fontos, mert a görögök is így szólítanak meg, hiába próbáltunk illetdelmes "kalimérá"-t használni. Autóbérlés: Margaris kedvező árai nekünk nem jöttek be, mert a szállásunktól néhány méterre egy szimpatikus görög pár mindennel üzletel. Van náluk hajókirándulásra, buszos útra, autóbérlésre is lehetőség. Nyolcan először kisbuszban gondolkodtunk, majd mégis külön járművet béreltünk. Két napra Skoda Fabia 70 euronkba került (csak egy elismervényt kaptunk a pénz átvételéről). Ehhez hozzá tartozik, a hölgynél szerdán annyi információval foglaltuk le a kocsikat, hogy nem kell extrát fizetnünk ezen az áron felül. Vasárnap este hozták meg az autókat, amikor a két Budget-s férfi görögül, és villámgyors angollal elhadarta, hogy mi, mit jelent a szerződésen. A CDW - amit a hölgy az elismervényünkre írt - nem plusz költség nélküli. Fizetnünk kellett volna napi 10 eurót (autónként), vagy ha kárt okozunk 550 euróra is megvághattak volna. Erre mi azt mondtuk, hogy így nem kérjük a kocsit, mert az előzetes információk szerint nem tartozunk plusz költséggel. Amit előre tudtunk, hogy kérni kell - teljes biztosítás, önrész nélkül - arra azt mondták ilyen nincs a valóságban. Ehhez a FDW megjelölést kellett volna írniuk a papírunkra, de ezekről a részletekről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Erre hivatkozva, hosszas vita után teljes fizetendő összegünk nem változott, de a szerődésünket már FDW megjelöléssel vettük át. Szerencsére a két nap baleset nélkül telt el.
Sűrű programot alakítottunk ki, így a kocsi nélküli napok is remekül teltek. Az első esténken már befizettünk ennél a szimpatikus görög párnál, pontosabban Angelikánál egy hajóútra. Meggyőzően hatott ránk azzal, hogy csak kedden 16 euroért mehetünk a három szintes hajóval sziget körüli útra. Korábbi beszámolók alapján már tudtuk, hogy 8 helyen kötnek ki 25 euroért az ilyen utakon, így vártuk a "buktatót". Reggel 8 órára igérték a buszt. Mi még a reggelit is csak gyorsan bezacskóztuk az étteremben, csak hogy pontosak legyünk, a buszos pedig késett.Több busz is megállt előttünk, de egyik sem vett fel minket a Cruises feliratú jegyünkkel. Már azt hittük ennyi volt a kirándulásunk, amikor az emeletesbusz megérkezett. Zakynthos kikötőjében sok hajó állt, de sem a buszon, sem máshol nem kaptunk infót arról, hogyan tovább. A hajók bejáratánál álltak a "listás emberek", nálunk egy hölgy, aki ránézett a jegyünkre és betessékelt minket a hajóra. 9:30-as indulásunk késve valósult meg. A buszok folyamatosan hozták az utasokat, de még várnunk kellett egy későbbi járatra is, ami miatt 10 után hajóztunk ki. Sima utunk igérkezett, amibe félúton hatalmas hullámok rondítottak bele. Miattuk csak távolból szemléltük a roncsot, és csak két helyen állt meg velünk a jármű. Schinarinál úszhattak a bátrabbak kb.15 percig, és egy csendes öbölben, Exohoránál időztünk egy kicsit (kb. fél órát). A többi helyet, ami a listán szerepelt messziről nézhettük. Pluszként kaptuk a delfinkíséretet, sajnos csak rövid ideig. A hajóút vége szintén csendes vizen zajlott. Vacsoraidőre vissza is értünk, bár a busz vezetője kissé elkalandozott. A szélvédőre voltak kiírva a megállóhelyek - köztük a Planos. Minden leszállás előtt jelezte, mi következik, így a tetőről is időben le lehetett szállni. A mi megállónknál nem szólt, és persze túlmentünk a szálláshelyünkön. Kb 10 perc alatt visszaért velünk, bár nem volt túl lelkes.Ezek után döntöttünk úgy, hogy saját szervezésű autós körutat fogunk igénybevenni. Másnap következett az autóbérlés kálváriája, amit fent már elmeséltem. A lényeg, hogy cseppet sem bántuk meg! Jótanács: Ha valaki Tsilivinek erre a részére igényel szállást, készüljön fel a hosszú sétákra, főleg, ha a központjáig végig akar sétálni. Mi a hajóút után még megtettük, bár a visszafelé úton már nagyon fáradtak voltunk. Gondoltuk, hogy a nagyon kínálkozó lovasfogatot kipróbáljuk, de mivel 10 eurót kértek egy viszonylag rövid útért, inkább sétáltunk! Biztos megvan annak is a feelingje, de a sötét, kanyargós -rövidebb- utak jó érzéssel töltöttek el minket (csak a denevérektől tartottam kicsit, akik a part közeli sétányokon repkedtek felettünk). Rájöttünk, hogy az üzletek árukínálata ugyanolyan a központban is, mint a szálloda mellett, és itt bent még jóval drágábbak is! Van egy viszonylag olcsó supermarket a főúton. Elküldöm a fotóját.
Amit még fontosnak tartok megemlíteni, azok az utak. Meglehetősen keskenyek, kanyargósak, és ami érdekesség: Nincs útjelzőtábla. Tehát nem árt felkészülni az indulásnál, hogy melyik kanyarban merre kell továbbmenni. Mi többször is letértünk a tervezett útvonalunkról, és kétségbeesésünkben jót nevettünk, amikor végre megérkeztünk célpontunkhoz. Volt, hogy a kb. negyedórás távot több, mit egy óra alatt tettük meg. Megesett, hogy egy fiatal pár az éjszakában velünk együtt kereste a kiutat. Ők tudtak rajtunk segíteni, mert láttak egy Tsilivi feliratot valahol, de mi azt a helyet, amit ők szerettek volna elérni még csak nem is olvastuk, vagy hallottuk addig sehol. Hallottunk arról is, hogy valaki az autóját körbefotózta azért, hogy a környéket később be tudja azonosítani. Izgalmas sziget Zakynthos!
Szokatlan, hogy alig hallani görög szót, sőt zenét sem nagyon! Pedig az autó rádiója remek szórakozást nyújtott, görögül! A fővárosba busszal mentünk át, ami meglepetésünkre pontosan közlekedett oda és vissza is. Zakynthos főutcáin néha az volt az érzésünk, mintha a kínai piacon sétálnánk. Nem volt túl látványos. Bevásárlás szempontjából is drága, de ha valaki ékszerboltot keres a szigeten, annak a fővárosi üzleteket tudom leginkább ajánlani. Árban és minőségben is ezek tűntek a legjobbnak. Alykes és Schinari között több csodálatos öböl nyújt fürdőzési lehetőséget. Schinariban Vasonál valóban kihagyhatatlan a barlangtúra! Lehet külön és a roncslátogatással együtt is igényelni az utazást. Mi csak a barlangokhoz mentünk üvegaljú motorcsónakkal, de szenzációs volt! 15 euro/fő, gyerekek féláron, bébi ingyenes. Ezek után Navagio hozott némi meglepetést: Nincs semmi élet fent. Volt három méz és borárus. Rajtuk kívül semmilyen kiszolgálóhely nincs, még egy büfé vagy mosdó sincs itt. Volt ugyan valamikor, mert az előző tulaj minden otthagyott a teraszon, de a wc-t itt nem ajánlom senkinek! Hiányoztak még a gyümölcsárusok is a környékről. Egy kedves útszéli árusnál kb. 20 perc kanyargó út után találtunk végre gyümit, hihetetlen áron! De legalább a szamara(Jimmy) ingyenesen megülhető volt. Másnap Alykes és Laganas parjain jártunk, de jó szívvel ajánlom Banana Beach-t is! Gerakas előtt van egy tábla St. Nicholaos felirattal, és mellette van elrejtve a Banana jelzése is. Külön le van kerítve a bejárat egy nagy vaskapuval, de nem fizetős a part. Gyönyörű tiszta a víz és a homokos strandja. A zuhanyzó csak úgy használható, ha fizettél a napágyért, különben rád morognak! Laganasban ezek után csalódás volt a fürdés és napozás. De érdekes módon a gyerekek itt élvezték a legjobban a vizet, mert rengeteg kagyló borítja a partot. Máshol búvárkodva találtunk párat, itt viszont csak le kell értük hajolni. Tengeri csillagot is itt fogtunk sokat, de mivel éltek, nem hoztunk belőlük. Rengetegen keresték a tekiket. Az utastársunk (remélem ő is ír beszámolót) szerint ezzel csak elüldözik őket, és ő ezért tudott úszni a part közelében egy öreg tekivel. Meg vannak számozva, és a hátukon is vannak megkülönböztető jeleik. Egy vizibiciklit 4 főnek adnak oda, ezért az árát meg sem néztük. A motorcsónak 7fő részére egy órára 40 euro. Amit még meg szerettünk volna nézni, az a naplemente Keriben! Első autós napunkon késve értünk a vacsihoz, a becsapós útelágazásoknak hála, így csak Kalamaki partjára Marva Volia-ba mentünk, ahol épp lebukott a hegy mögé a nap. Nem indultunk tovább Keribe, mert azt gondoltuk, este nyolc után már nem érnénk oda, hogy láthassuk. Ezt rosszul hittük, mert másnap inkább a vacsiról mondtunk le, csak ott legyünk időben. Valóban innen lenne a legszebb, de a próbálkozásunk korai volt. Mivel az autót este 9-ig kellett leadni, sajnos nem várhattuk meg. De így is csodálatos emlék marad a sziklák szélén állni! Gyerekekkel óvatosan, mert korlát nincs!
 
A hazaút: Reggel 7-re összecsomagolva vártuk, az időben érkező buszt. Túl gyorsan elértük a repteret, és a zsúfolt váró is hamar a hátunk mögött maradt! Olyan sima repülőutunk volt, hogy szinte fel sem ocsúdtunk és már Szeged felett jártunk. 
 
Azt hiszem ennyi elegendő is rólunk. De ha kérdeznétek bármiről, szívesen válaszolok!
Sajnos minket időben hazahoztak, de bármikor visszamennénk - sőt a gyerekeim vágya az lett, hogy költözzünk oda!

     
Zakynthos Chat
*Ha nem kapsz választ azonnal,kérlek nézz vissza később!* A VENDÉGKÖNYV-ben korlátlan ideig megmaradnak a kérdések és válaszok.Tartalmasabb beszélgetésekhez érdemesebb azt használni !!! FONTOS: A Chat-et csak regisztrált felhasználók használhatják !!!
     
Zakynthos 2014 HD Video

     
Zakynthos 2012 ( HD )

     
Zakynthos strandjai

     
Villa Palmeras

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Videók
     
Hasznos dolgok
     
Solomos tér webkamera

     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2004-07-13
     

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon