Menü
     
Webkamera

Zakynthos Webkamera

GoZakynthos webkamerák

     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
G-Mail Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Élménybeszámolók 2006
Élménybeszámolók 2006 : Orsi beszámolója 20060626-0706

Orsi beszámolója 20060626-0706

  2006.07.14. 06:34


Sziasztok!

 

Mi az Aeolus-sal voltunk Tsiliviben a Lukas apartmanban. Sajnos indulás előtt sehol sem találtunk a szállásról fotókat, így erről is készítettünk párat.

 

Szállás:  Két különálló épületben voltak szobák, mi sajna a régebbiben kaptunk helyet. Ahogy elnéztük, kívülről sokkal jobbnak látszott a másik épület. A szoba egyszerűen berendezett, két különálló ágy, egy fésülködős kis asztal, konyhapult hűtővel, asztal, székek. Ahogy már másutt is olvashattátok, aki apartmanba készül az feltétlen vigyen magával mosogatószivacsot és egy felmosót, mert arra nagy szüksége lesz. Mi persze nem vittünk semmit, de azért így is megoldható volt. A fürdőszoba és wc együtt elég kicsi, és általában állandóan úszott a vízben, mert a zuhanyfüggöny semmit se ért. Ja és Görögországban jellemző, hogy a használt wc-papírt nem dobják a wc-be, mert a vékony csővezetéket eldugíthatják. Ezért a kukát minden nap ürítették. Törölközőt is igény szerint cseréltek, ágyneműt talán 2x.

A szobánk a földszinten volt, ráadásul rögtön az épület szélére kaptuk. A terasz a lentiekkel közös volt, csak egy kis paravánféle választotta el a felét kb. Tehát a teraszra a medencéhez sétálók simán be tudtak ugrani ha akartak, néhány gyerek ezt az utat választotta a szobájukhoz. Így nem igen mertük éjszakára nyitva hagyni az ajtót, de pár nap után már olyan elviselhetetlenül meleg volt a szoba, hogy muszáj volt kinyitni, de egy kis trükkel nyugodtan tudtunk aludni. ;)

Szúnyogok vannak rendesen, sőt nálunk gyakori volt a hangyainvázió is, amit a reggelenkénti teraszlocsolás némiképp enyhített.

A part elég kavicsos, és nem aprókra kell gondolni. Érdemes tehát már az elején a vízre feküdni és átúszni ezt a szakaszt, mert bentebb finomhomokos és kristálytiszta! Búvárszemüveget feltétlen vigyen mindenki! Megéri!;) Napágyakat a bárban lehet bérelni, 6 euró egész napra.

A közvetlen közelben van kb 5-6 étterem és két bolt. Érdemes a medence melletti tavernában kipróbálni a két személyes menüket, mert rengeteget adnak és nagyon finom. Nem olcsó, ez tény, de talán gazdaságosabb. És ha aeolus-os vagy, 10% kedvezmény jár.

Sajnos a nyaralás végére sem sikerült kiderítenünk, hol van a recepció vagy valami tulaj, akinek lehet szólni kérés-probléma esetén. Csupán az ajtók előtt álló kis asztalkán fekvő két aeolus-os mappa jelezte a tudnivalókat.

A közelben épül egy házikó is, és az ott lázasan dolgozó munkások igen korán kelnek…L

Ahogy azt olvashattuk itthon is a Lukas-ház nem éppen a központban van,  hát ezt megtapasztalhattuk magunk is. Elindultunk egyszer gyalog a városközpontba, kb ¾ órát gyalogoltunk mire a pusztaságból bejutottunk a városka elejére.

Sajnos történt egy kis kellemetlenség is közben, napallergiát kaptam a 42-43 fokos hőségben. Először gyógyszertárba mentünk, ott nagyon kedvesek voltak és kaptam is egy krémet és egy doboz görög gyógyszert. Miután nem igen akart javulni a helyzet, így felhívtuk az idegenvezetőt Hagymásy Szilviát, aki elmagyarázta hol találunk orvost. Mivel napallergiával igazán csak este tudtam elviselhetően létezni, így csak estére értünk be a városba orvosért. Pechünkre, mert a dokit vagy 4 helyen kerestük és mindenütt az volt kiírva hogy csak 9ig van. Még jó hogy éjjel-nappalos tábla hirdeti a helyét. Ígyhát visszamentünk jobb híján a gyógyszertárba, ahol közölték, hogyha orvost akarunk, oké hívnak de 100 euró egy vizit. Ezután megegyeztünk, hogy a gyógyszerész nő is ért annyit amennyire épp szükségünk volt, és kiderült hogy ezzel a gyógyszerrel amit kaptam, nem lehet enni akármit! No hal, csoki, eper, tojás, fagyi….Csak ezt mondjuk mondhatták volna akkor is mikor kiadták nekünk elsőre a görög nyelvű gyógyszert, angol tájékoztató nélkül. De szerencsésen túléltem.

És egy tanács: ha valaki nagyon leégett, tegyen magára hideg joghurtot vagy citromot, csodákra képes!:)

 

Sokat olvastam arról, hogy mennyire elégedetlenek voltak az utasok a helyi idegenvezetőkkel. Én erre csak azt tudom írni, hogy Szilvia és a lánya Dóra, igazán kedvesek, segítőkészek voltak, szinte minden nap felhívtak, vagy eljöttek megnézni minden rendben van-e, hogy vagyok stb. A túrákon sokat meséltek, és készségesek voltak mindenben. Szóval Róluk rosszat nem tudok írni.

 

Tsilivi: Nagyon klassz kis hely, tele éttermekkel, bárokkal, üzletekkel…szép nagy homokos partja van. Lehetőség van hintóval végigfurikázni a város főutcáján, kb 10-15 perces út kerül 10-12 euróba. Itt lehet alkudni is J Én máshol is megpróbáltam, hát elég furán néztek rám…

Viszont érdemes a taxiállomás melletti mozgólépcsős áruházba bemenni, mert szuper dolgokat lehet találni, szerintem normális áron. Egyébként tényleg szinte minden nagyon drága, de egy nyaralás alkalmával talán nem ezt kell nézni, és nem is szabad átszámolgatni sem. Pár nap után megértitek miért.

 

Közlekedés: Leginkább busszal és taxival közlekedtünk, autót nem akartunk bérelni, látva az utakat és a vezetési stílust. A taxi egy Lukas – városközpont útra 7 euró volt, a buszjegy 1,20.

A busz meglepetésünkre igazi luxusjárműnek bizonyult. Szinte akkor hozhatták ki a gyárból, annyira tiszta normális volt és alig láttunk rajta utast. Nyugodtan merem ajánlani a buszozást, mert sok helyre így is el lehet jutni, bár a menetrendet csupán irányadónak kell tekinteni!

Előtte 20 perc és utána fél óra még simán belefér nekik!:)

 

Görögök:  Nagyon kedvesek, nyugodtak, igazán tudják élvezni az életet aggodalom nélkül. Ha többször mész vissza egy helyre, legyen az étterem vagy bolt, emlékezni fognak rád, és pl. mi egy boltocskában mindig kaptunk cukrot vagy csokit távozáskor, és az egész család kijött és elköszönt. Az éttermekben kaptunk ajándék sütit, italt, sört, gyümölcstálat…és még arra is emlékeztek melyik asztalnál ültünk!:)

 

Szervezett túrák:  3 útra fizettünk be, egy buszos körútra, egy sziget körüli hajókázásra, és Kefalónia szigetre.

A buszos túra egész jó volt, ki voltak jelölve az állomások hol lehet felszállni a gyűjtőbuszokra, persze elég érdekes helyzetek adódtak, mert jelzés a buszon nem volt így minden arra kószáló buszt megállítottunk és megkérdeztük ez visz-e minket a túrára.

Zakynthos városban kezdtünk egy kilátónál, aztán a kék barlangok, egy bazár ami kötelezően ajánlott vásárlási program volt, majd egy kis kolostor, egy öreg olajfa végül egy borház került megtekintésre.

A következő túránk Kefalónia volt. Ide egy óriási komphajóval mentünk át, az út nagyon unalmas és hosszú volt, de legalább láttunk pár delfint is.:)

Itt megnéztünk egy cseppkőbarlangot, néhány kikötővárost és egy barlangtavat.

A sziget körüli hajóút izgalmasra sikeredett, ugyanis a 8-as viharskálán a 6-osban hajókázni, a fedélzeten átcsapó hullámok közepette, egyensúlyozva több órát eltölteni igazi kihívás. Sajnos én csak a roncs-öbölig bírtam gyomorral, mert azt mindenképpen látni szerettem volna. Gondolom egyértelmű, hogy nem kötöttünk ki, de viszonylag közel behajóztunk így lehetett fotózni. Majd utána két helyen is megálltunk fürödni, csodás vizű kis öblökben. Aztán visszahajókáztunk már nyugodtabb vizeken Zakynthos városba. Ide egy másik nap visszajöttünk busszal, mert gyönyörű hely, érdemes felfedezni a kis utcákat és a hatalmas főteret. És nem kell megijedni, a buszállomás csupán három fémtábla egy szakadt utcában!:)))

 

Hazaút: Ezt csak azért említem meg így külön, mert talán ez volt a legviccesebb szituáció egész ottlétünk alatt. Ki lett írva a szállás hirdetőtábláján hogy reggel 6.45kor indul a buszunk a reptérre. Mi ki is értünk a felszállóhelyre időben, ahol már egy busz várakozott a szlovák és cseh utazók számára. Megkérdeztük, hogy ez a busz megy-e ki a reptérre. Nem nem, ez a busz Bruno-ba megy, várjuk meg a következőt. Mi szorgalmasan várakoztunk, de közel egy óra elteltével már egyre idegesebben. Felhívtuk az idegenvezetőt, és azt felelte hogy már minden busz megérkezett a reptérre ők is ott vannak! Hát ez remek, gondoltuk, akkor most mi lesz?! Visszahívtak minket, hogy egy taxi fog értünk jönni, maradjunk ott. A reptérre érkezve kiderült, hogy a busz ami vitt volna minket állítólag megtelt és nem állt meg. Egy újabb fordulat következtében ismét találkoztunk azzal a sofőrrel, aki a Bruno-i buszt vezette és aki közölte várjuk meg a következőt, és mint kiderült neki nem mondták hogy lesznek magyar utasai is, ezért nem vett fel minket!

De a lényeg hogy időben odaérkeztünk, és szerencsénkre még túlsúlyt sem vettek figyelembe…így leszámítva a több órás várakozó állást (szó szerint) a reptéren, igazán kellemes, igazi kalandtúrához méltó nyaralásunk volt. Mindezek ellenére szívesen visszamennénk, és szerintem fogunk is!;)

     
Zakynthos Chat
*Ha nem kapsz választ azonnal,kérlek nézz vissza később!* A VENDÉGKÖNYV-ben korlátlan ideig megmaradnak a kérdések és válaszok.Tartalmasabb beszélgetésekhez érdemesebb azt használni !!! FONTOS: A Chat-et csak regisztrált felhasználók használhatják !!!
     
Zakynthos 2014 HD Video

     
Zakynthos 2012 ( HD )

     
Zakynthos strandjai

     
Villa Palmeras

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Videók
     
Hasznos dolgok
     
Solomos tér webkamera

     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2004-07-13
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.