Menü
     
Webkamera

Zakynthos Webkamera

GoZakynthos webkamerák

     
Linkek
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
G-Mail Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Élménybeszámolók 2005
Élménybeszámolók 2005 : Hevi beszámolója 20050706-0719

Hevi beszámolója 20050706-0719

  2005.07.27. 09:52


Sziasztok! Július 6-án indultunk és most július 19-én értünk haza Zakyntosról és szeretném az élményeimet megosztani. Természetesen ezek teljesen szubjektív dolgok.

 

Az előzmények: Lasminute utakat keresve találtam meg az Aeolus-t. Mivel csak ők csinálnak 11/13 napos turnusokat, rájuk esett a választás. Interneten illetve telefonon el tudtam velük intézni mindent. Egyetlen problémánk volt, hogy az indulás időpontját rosszul közölték, de másnap megvolt a módosító levél is.

 

Az utazás: Az AEOLUS-sal voltunk busszal. Mi Hódmezővásárhelyen szálltunk buszra és annak ellenére, hogy a pesti utastársak szerint 1 órával indultak később a kiírtnál pontosan (3 perc késéssel ) érkeztek. Mint ahogy később megtudtuk a sofőrök már Kecskemét előtt érdeklődtek az útirányról. A magyar-szerb határ után kb. Újvidék környékén egy parkolóban találkoztunk egy másik busszal, ami hazafele jött. Itt buszcsere volt, de a sofőrök intézték (precízen) a csomagátrakodást is. Ez nagyobb és kényelmesebb busz volt. A WC nyitva volt, de nemigen volt rá szükség, mert elég sűrűn megálltak. Igaz jellemzően fizetős WC-knél, de legalább megálltak. Klíma jó, film nem volt. Az egyik soför tudott egy kicsit magyarul. Idáig 28 óra volt az út. A komp Kilininél negyedórával előttünk ment el. Megkaptuk a kompjegyeket és kipakoltunk a buszból. Másfél óra bámészkodás után megérkezett a kompunk és becuccoltunk. Volt utastársunk akinél négy emberre kb 20 db csomag volt. (No komment!) Másfél óra után Zakynthosban várt a magyar idegenvezető és a buszok. Bepakolás és 20 perc alatt Laganasban voltunk. Helyhez vitt a busz mindenkit.

 

A szállás: Mi kétágyas studióban voltunk (főzősarok, tusoló) Gyönyörű tiszta, kétnaponként jött a házinéni takarítani, félidőben ágynemű és törölköző csere. Mi a Vasso Studioban voltunk. 8x2 ágy csendes környezetben. A szomszédban volt egy medence, amit egy ital vásárlás fejében lehetett használni. (Egyszer voltunk, mert a fertőtlenítőtől kiütéses lett a feleségem.) A tengerpart 150 m, a főutca 500 m.

 

A tengerpart: Csodás, homokos, tiszta. Van nyüzsgés, de nem olyan zavaró, mint itthon egy strandon.

 

A főutca: Nappal nyugis, de este 10 után igazi nyüzsgő forgatag tele fiatallal (főleg lányokkal) Jellemzően angolok. Szerintem 90 % angol, a maradék 10 % az összes többi. Ebből következik, hogy nehéz igazán jó görög kaját találni. Ahol szerintünk a legjobb volt az Panos tavernája. Ez egy pici hely a Kalamaki felé vezető utcán, de csodás a gyros és a muszaka (és persze óriási adag.) Aki boros annak a főutcán levő italdiszkontban érdemes vásárolni. Kb féláron kaphatók nagyon jó helyi borok. Itt a legolcsóbb az Ouzo is. Ajándékokat mi a Főutca tenger felöli végén levő nagy üzletben vásároltunk. Érdemes több üzletet is megnézni, mert 4.50-ért vettem meg azt a napszemüveget, amit a másik helyen 8 euróért láttam.

 

A kaja, ital: Kenyér 0.60, a kifli (hasonló a Tescós sajtos stanglihoz csak sajt nélkül) 0.30. A sör boltban fél literes dobozos 1-1.30. Felvágott vákumos 2.50-3.00. Palackos víz 6x1.5 l 1.80 euró. Sör tavernában 1.80-2.50, gyros pitában1.8-3, tálon 3.00-5.00, muszaka 5.00, tintahal 5-6. Egyéb tengeri herkentyű nem nagyon van, mert teljesen az angol kajára vannak ráállva. Visszafele Kilini kikötőjében ettünk vegyes halas tálat 7 euróért, de ketten nem bírtuk megenni. Szóval ha ketten beültünk kajálni akkor 16-18 euróból 2 sörrel együtt teleettük magunkat.

 

Helyi közlekedés: Járnak a buszok viszonylag pontosan. Laganas – Zakynthos 1 euro. Láttam van menetrend ezért azt nem küldök. Érdemes motort vagy autót bérelni, mert elég olcsó. Én egy Yamaha Virago-t béreltem 20 euróért teljes biztosítással egy napra. Az utak kacskaringósak, tele emelkedőkkel. Csak gyakorlott motorosoknak ajánlom!!!! Szerintem a szigeten összesen nincs 10 km egyenes út!

 

Látnivalók: Hát minden. Nagyon szép a főváros. Van egy kilátó (Best view of island) kávézó ahonnan az egész várost lehet látni. (Igaz 8 euro volt két jeges kávé) Nagyon szép Skinari az északi végén, a Navajo öböl lentről és fentről, meg maga a sziget is . Egy ilyen pici szigeten 700 méter fölötti a legnagyobb hegy. És attól, hogy július van nincs kiégve. Tiszta zöld minden.

 

Helyi idegenvezető: Hát nevesítem: a Holló Zsófia a magyar. Piszkosul unja és nem is igazán segítőkész. A Welcome drink-et az utolső fogadóórán odavágta az asztalra és azt mondta hozzunk poharakat és igyuk meg. Mondanom sem kell, hogy senkinek sem kellett. Mi eltettük és hazafele a buszon a Laganasiakkal megittuk. A szlovák idegenvezető Butorova Eva. Aranyos, kedves és szereti csinálni és tud magyarul is. Vele sajnos csak a hajókiránduláson és a hazafelé transzfernél találkoztunk.

 

Fakultativ kirándulások:  Mi elmentük a hajókirándulásra amit az Aeolus szervez. Drága (27), de legalább magyarul is elmondják amit tudni kell. Reggel 9-től du. 5-re értünk vissza. (ugyanez helyi irodával 15 euro) Helyi irodával (Spring tours) mentünk el görög estre naplemente nézéssel. Kivittek a Navajo öbölhöz. Onnan néztük a naplementét. Gyönyörű volt. Innen át Kempibe egy tavernába, ahol élőzene, táncosok, kaja és korlátlan mennyiségű fehérbor várt. Itt aztán mindent a vendégért. A táncosok háromszor öltöztek át, vitték a jónépet táncolni, ahogy kell. Éjfélkor felpakoltak a buszra és hazavittek bennünket. (25 euro) Kimentünk teknőst nézni. Többet láttunk, de nem volt egy nagy durranás. Egy óra közben kivittek úgy egy kilométerre a parttól és lehetett fürödni is. Még itt is látszott a tengerfenék, annyira tiszta a víz.

 

Pénz: Mi itthonról elég kevés euroval indultunk el, mert a pénzváltónál nem volt több. Előtte megnéztem a Visa automatákat. Találtam Laganasban is. Kint megkérdeztem a helyi magyar képviselőt és ő elmondta, hogy a Kalamaki főutca és a Laganasi főutca kerszteződésében van egy Citibankos automata. Ezenkívűl a laganasi főutcán még ötöt-hatot találtunk vegyesen. Figyelmeztett, hogy vasárnap nem töltik az automatát és kifogy. Ehhez képest többször vettem ki pénzt és mindig volt. (Tsiviliben is találtunk automatát.) A nagyobb üzletek elfogadják a bankkártyát is fizetéshez.

 

Hazaút: Visszafele fél tíztől háromnegyed kettőig séta a városban, kajálás, fel a buszra, komp, át Kilinibe. Itt közölte a magyarul elég jól beszélő sofőr, hogy ki kell venniük a pihenőidőt és csak este nyolckor indulunk. Tehát volt három óránk. Átmentünk a strandra, elmentünk kajálni. Eltelt az idő. Elindultunk. Van egy híd át a szárazföldre Pátra mellett. Itt jöttünk át. Igaz ez az út rövidebb, de szinte Lamiáig szerpentin. Valamennyit spóroltunk, de szerintem nem sokat. A bolgár határon álltunk 2 órát valamilyen úthasználati díj probléma miatt. (Az mondta az ügyintéző, hogy 5000 euroért továbbmehetünk. Anyád! A végén 100 euróért tovább engedett.) Ezzel együtt 28 óra volt az út hazafele is. Közben Bulgáriában elromlott a klíma, de ott már nem volt olyan meleg. Volt film, de nem volt WC, de megálltunk elég sűrűn.

 

Összességében: Ki lehetett bírni a buszozást és kárpótolt a kint eltöltött 11 nap. Mondjuk az Aeolusnak még gyakorolni kell a buszos utaztatást. Valamint meg kellene válogatniuk, hogy kire bízzák a kinti idegenvezetést. És a legfontosabb: jól éreztük magunkat és visszahúz a szívünk.

 

2005. július 26.

 

Hevesi Zoltán

     
Zakynthos Chat
*Ha nem kapsz választ azonnal,kérlek nézz vissza később!* A VENDÉGKÖNYV-ben korlátlan ideig megmaradnak a kérdések és válaszok.Tartalmasabb beszélgetésekhez érdemesebb azt használni !!! FONTOS: A Chat-et csak regisztrált felhasználók használhatják !!!
     
Zakynthos 2014 HD Video

     
Zakynthos 2012 ( HD )

     
Zakynthos strandjai

     
Villa Palmeras

     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Videók
     
Hasznos dolgok
     
Solomos tér webkamera

     
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Számláló
Indulás: 2004-07-13
     

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak