Utazási iroda: Ibusz, Budapestről repülővel, minden gördülékeny. A kocsit a Start Airport parkolóban hagytuk a tárcámmal együtt, rögtön vittek a reptérre, és mikor kiértünk a terminál elé, már ott is volt a kocsi. 8000 Ft volt, és korrektek.

Érkezéskor az idegenvezető, Dinya Anikó, akivel tavaly Korfun találkoztunk, felrakott minket a buszra, 15 perces út után a Hotel előtt tettek ki minket.

Este 10 óra elmúlt már, de vacsorával vártak, ami bár kihűlt, de bőséges volt.

A szoba elfoglalása után indulás bele az életbe. De milyen életbe!!!

Az angolokról

Nemhogy én, de 21 éves egyetemista lányom is teljesen le volt döbbenve. Több száz szórakozóhely, több ezer angol fiatal, több tízezer decibel, valami hihetetlen hangulat.

Csoportos vonítás (éneknek túlzás lenne nevezni), asztalon, bárpulton táncolás miniszoknyában, alkohol minden mennyiségben, csoportos jelmezes felvonulások, szóval minden. Az első döbbenet után, mikor kiderült, hogy agresszivitás nyomokban sem fedezhető fel a környéken, kezdtük élvezni a helyzetet. Elhagyva a Main street-et, beültünk egy csendesnek látszó tengerparti helyre. Három perc múlva ott is bárpulton táncolás kezdődött harsány tetszésnyilvánítások közepette.

Hát Jávor Pál a nyomukba nem léphetne, az biztos.

A szálloda közvetlenül a tengerparton, egy csendesebb utca végén van, így az alvásban nem zavartak.

Másnap reggel – korán kelő lévén – elsétáltam a főutcára. Útközben hazatérő, a mámor különböző fokozataiban szenvedő, de helyes, barátságos fiatalokkal találkoztam, na és irdatlan mennyiségű szeméttel. A helyi főkefe valóságos gépsorral ment végig az úton, és birkózott a Budapest Parádééhoz mérhető szemétheggyel. Elég sikeresen.

A többi este már nem volt ilyen frenetikus, de nem sokkal maradt el tőle.

Általában külön fiú és lánycsoportok járkáltak, szinte minden csoportban volt egy-két színes bőrű, a rasszizmus elég távol áll tőlük. Az angoljuk viszont… A Guy Richie filmek nyelvezete irodalmi angol az övékhez képest. Szerintem általában alsó középosztálybeli szülők gyermekei voltak. Sok volt köztük az ír is.

A Hotel Anastasia

Nagyon szép épület, minden EU szabványnak megfelelő biztonsági felszereléssel (szakmai ártalom), jó helyen van, nagyon rendesek, rugalmasak. Medence, ingyen napozóágy, napernyő. A takarítónő például a lányok hálóruháját mindennap takaros csokorba hajlítva tette az ágyra, tisztaság, rend volt.

Persze minden alkalmazott albán, nem nagyon tudnak angolul, de nagyon kedvesek.

Reggeli-vacsorára fizettünk be, a reggeli semmi különös, a vacsora jó volt, 3-4 féle főtt étel, még leves is volt. Két, nagyarasznyi teknős rohangált fel-alá a teraszhelységben, az egyiket Ferrarinak nevezték el a pincérek.

Mivel este indult vissza a repülőnk, és két órakor kellett volna elhagyni a szobát, megkérdeztük, hogy maradhatnánk-e tovább. 30 euróért átmehettünk egy másik szobába, nem kellett a WC-n átöltözni, meg is fürödettünk indulás előtt. A recepciósok pergő angolját alig tudtuk követni, azt hiszem a tulajdonos család Amerikából visszatelepült görög. Egyébként főleg középkorúak, családosok laktak ott, mindenhonnan. Németekkel viszont tényleg nem találkoztunk egész idő alatt, bár sokféle német újság volt a boltokban (?).

A Beach

Tökéletes, gyerekkel is lehet menni, és nagyon tiszta. Éjszaka viszont autók is járnak egy részén, de reggel nyolcra sima, tiszta. Délelőtt pont jó, délután a sekély rész talán már túlságosan is meleg.

Az egyik legnagyobb élményünk: sétáltunk éjszaka a parti homokon, egyszer csak görög zene hangjai közeledtek. Egy régi oldalkocsi motoron két öreg férfi zötyögött öttel, nagy görög zászló, marmonkanna az oldalkocsin, bőr pilótasapka az agg ízirájdereken, és ezerrel döngették a görög zenét. Kusturica filmbe való jelenet volt.

A sziget

Rákaptam a biciklizésre nemrég, így kerékpárt béreltem (hat napra 24 euró), és reggelenként hattól-kilencig kalézoltam a sziget síkabb részein. Ghymes, Solaris, Mahavishnu a fülembe, és indulás!

A fővárosig mentem legtovább, meg oldalra, amíg a hegyek meg nem fogtak (nem vagyok én Lance Armstrong). Keribe már nem jutottam el. Kilenc után már azért meleg volt a biciklitúrához egy magamfajtának.

A főváros szép helyen fekszik, de semmi különös, egy takaros kisváros, nagy, halszagú kikötővel, kevés hajóval.

A sziget belsejében szép, rendezett olajfaligetek, nagy házak, semmi görög hangulat. A falusi kutyák a városiakkal ellentétben támadnak is, vigyázni!

A házak kertjei szépek, teli mediterrán növényekkel. A narancsot permetezik, bizonyára igényes növény, mert csak kertekben láttam, így továbbra sem ehettem fáról narancsot.

Kalamaki majdnem ugyanolyan, mint egy kis Laganas, de a tengerpart nem olyan jónak nézett ki. A Kalamakiból Zakinthosba vezető úton láttam egy lerobbant sátortábort. Azt hittem, feketemunkásoké, de megállva kiderült, hogy a teknősmentő önkéntesek laktak ott. Hogy miért pont ott, messze a tengertől ???

Gyalog végigjártam a védett partszakaszt, mindig volt ott egy-egy önkéntes, de mindig fiatal lányok voltak, nem mertem megszólítani őket, mert még azt hitték volna, hogy ez a vénember ki akar kezdeni velük, így sok információról lemaradtam.

A védett part és az út közötti érintetlen, erdős területen szeméthalmok. Ez nem turistaszemét volt, hanem helyi eredetű.

Korfun alig láttunk madarat (az angolok és olaszok állítólag levadászták őket), itt sokat és sokfélét láttam, sirályokat, fecskéket, ismeretleneket, és verebeket, akik az étteremben nyugodtan csipegették a morzsát.

Tengeri kirándulás

15 euróért egy 3 órás déli túrára fizettünk be, a keri barlangokhoz.

Az Agios Santis-i kikötőben már láttam egy Carettát közvetlen közelről, meglepett a nagysága, kisebbre gondoltam. A hajóról is láttunk párat, de nem túl közelről. A sziget déli partja lenyűgözően szép, a barlangok meg még szebbek. A tenger millió színárnyalata visszavonulásra késztetne néhány közepes festőt! Kristálytiszta vízben úsztunk a parthoz, be a barlangba, csodálatos volt. Van egy partszakasz, nagyon érdekes kavicsokkal borítva, marha nehéz járni benne, de szép. Úgy néz ki a hely, mint Navagio meg a kék barlangok egymás mellett. Két helyen álltunk meg fürdeni, a másodiknál nem volt semmi kapaszkodási lehetőség, így ott nem merültem meg, mert Darnyi Tamás sem vagyok.

Pontos indulás, érkezés, korrekt hajó büfével. Nézzetek szét, rengeteg helyen lehet ugyanarra a kirándulásra jelentkezni, 10 eurós különbségek vannak.

Étkezés

Dinyus ajánlotta a Taso’s-t, első nap ott ebédeltünk, jó volt, de semmi különös.

Úgy gondoltuk, mindennap máshol ebédelünk, de aztán egy nagyon jópofa albán pincér leragasztott bennünket a Tweety’s nevű helyen. Hihetetlen energikus, aranyos fazon, szinte barátok lettünk. Alapvetően angoloknak szánták a helyet, de volt görög kaja is, ott kardhalat ettem. Semmivel sem rosszabb a Taso’s-nál. Az én megátalkodott magyar gyomrom egyébként sem bír ki 4 napnál többet görög kaján, így az utolsó napokban már pizzát ettem, meg steaket.

Általában egy-két óra körül ebédeltünk, az angolok akkor reggeliztek.

Az éttermek behívóembereit nem igazán szerettem, nem voltak túl agresszívek, de nekem ez is sok volt.

Igazi görög helyet nem is láttunk, a Garden of Eden nézett ki úgy, de ott sose láttunk 4-5 embernél többet.

Közlekedés

Családom napimádó, így nem béreltünk autót, én kerékpárral néztem körbe. Elég sok helybéli szenved az általam szigetkomplexusnak nevezett betegségben. Száguldoznak, mint állat, pedig mindenhova oda lehet érni félóra alatt normális sebességgel is.

A sziget belsejében nyugodtabb a helyzet, minél keskenyebb az út, annál lassabban mennek.

Elég sokszor eltévedtem, mert Kőrösi Csoma Sándor sem vagyok, de különösebben nem zavart, minden út Ceske Budejovicébe vezet. Az angol quadosok inkább csak a városban járnak, néha elég veszélyesen. A rendőrök néha felbukkannak, egyik nap valóságos razziát tartottak a főutcán. Három autó és vagy hat rendőr végigment a főutcán, mint a homokvihar. Sípoltak, szirénáztak, elküldtek minden tilosban állót, marha jó volt. Gondolom mást is néztek, mert másnaptól minden motoros sisakot viselt.

Gazdaság.

A tulajdonosok teljesen kizsigerelik a főleg albán vendégmunkásokat. A pincérek reggel 6-tól éjfél utánig dolgoznak minden nap áprilistól októberig.

A barátunknak két munkahelye is volt (erről mondjuk, Ő tehet), télen pedig szobafestőként dolgozik Athénban.

A vizet tankautókkal szállítják az épületekhez, folyamatosan járnak. Nem tudom, honnan hozzák, patakot, folyót nem láttam, gondolom ciszternákból. Az egyetlen meder nyáron útként is használható, ki van betonozva, csontszáraz.

Minden a kontinensről érkezik hajóval, gondolom a szemét is oda kerül. Gondoljunk csak bele, hogy csak szennyezett WC-papírból hány m3 keletkezik naponta. Az újrahasznosítása nehezen megoldható, hiszen műanyagzacskókban gyűjtik, és hát nem hiszem, hogy valaki kézzel kiszortírozná.

Erőművet nem láttam, valószínűleg az áram is a kontinensről érkezik.

Mindenhol van klíma, a normál háztartási fogyasztás mellett még a díszkivilágítás, az erősítők, TV-k, hűtőpultok tömege zabálja az áramot.

Belőlünk, turistákból élnek nagyon sokan, ha nem mennénk, tönkremennének, az albánokat hazaküldenék…

Ez a mérleg egyik oldala.

A másik, hogy ezért az egy hét pihenésért, a szépségek megtekintéséért mennyivel járulunk hozzá a globális felmelegedéshez, ami miatt néhány éven belül lakhatatlanul meleggé válik a térség, emiatt elhagyják a turisták, vagy jobb esetben téli üdülőhellyé válik, nyilván sokkal kevesebb vendéggel, ami megintcsak…

Nem elvenni akarom senki kedvét a nyaralástól, csak keresni a kiutat. Az igazi talán az lenne, ha itthon takarékoskodnánk össze a nyaralásra valót nemcsak pénzben, hanem széndioxidban is, hogy ne kelljen lemondani ennek a valóban gyönyörű szigetnek az újbóli meglátogatásáról.

Visszaúton volt egy kis ijedelem, légörvénybe kerültünk, rázott, dőlt, zuhant a gép rendesen, én szerencsére már előtte is féltem, így nem következett be nagy változás, de sikoltozáshatáron volt az utazóközönség.

Nagyon sima földet érés után kocsival haza. Otthon a lányok mindekképpen vissza akartak menni. Megértettem őket.