|
Gabel beszámolója 20050728 - 0808
2005.08.20. 09:06
Mi a Dias Zeus-nal fizettük be az utat, de mint ott kiderült ők az Aeolus utazási iroda útjait értékesítik. (Megkérdeztük, hogy nincs-e a szállásról bővebb felvilágosítás és láttuk, hogy az Aeolus katalógusában nézi meg a szállást, de ott is szóról szóra az a szöveg volt mint a Dias-os katalógusban.)
Indulás: Mi 2 órával előbb kint voltunk a reptéren az induláshoz képest. Elvileg a gép 6:00-kor indult. Kb. 4:30-kor az Aeolus-os srác beállt egy pult mögé és el kezdte osztogatni az utazáshoz szükséges papírokat, ami csak a szállás lefoglalásáról szóló papír volt, repjegyet nem kaptunk. Azt mondta, hogy utaslista alapján történik a csekkolás. Így is volt. A Malév-os pultnál csak az útleveleket kellet odaadni és kész. Gyorsan végeztünk a csekkolással és jöhetett a várakozás. A repülő nem csőre állt, hanem a kifutó szélén, ezért busszal vittek ki a repülőig. Még jó is volt, mert lehetett fényképezni. Azt hiszem 6:15-kor indultunk el.
Repülés: Boing 737-es géppel repültünk. Semmi gáz nem volt az úton. A szokásos hideg kaját kaptunk és üdítőt, teát és kávét lehetett kérni. Menetidő 1 óra 40 perc. A leszálláshoz cukorkát sem kaptunk, de volt saját. Akinek be szokott dugulni a füle, az jó, ha visz magával.
Megérkezés: A Zakynthos-i reptér nagyon kicsi. Elvileg építik már az új, nagyobb épületet, és jövőre ígérték, hogy kész lesz, de sok munkást nem láttunk, akik dolgoztak volna ezen terv megvalósításán. Az épületbe bemenve útlevél-ellenőrzés, ami csak egy pillantásból áll az útlevélre, majd várás a csomagokra. Ha ezen is túlesett mindenki, akkor a kijárat előtt már várt minket két Aeolus-os hölgy a többi papírral, amit szétosztottak. Ezen volt egy pár info: nevek, telefonszámok baj esetére, a fakultatív programokról rövid leírás, és szálláshely kézzel rajzolt térképen bejelölve és a papír sarkában a szállás neve és a szobaszáma felírva (apartmannál). A szállodáknál a szobaszám nem volt felírva, mert azt a szálloda osztja ki. Megmondták, hogy melyik buszra szálljunk fel, és indulhattunk a busz felé, amik az épület mellett voltak. A busznál a sofőr áll és mutogatta mit hova pakoljunk be a csomagtérbe. Nem segített pakolni. A busszal egyenesen Laganas-ba mentünk és minket rögtön elsőre Laganas elején az apartman előtt kitettek. A mi apartmanunk a PASTRAS apartman volt. Kb. délre érkeztünk oda. A házinéni kedvesen fogadott és az Ő kisházuk mögött lévő asztalnál pakolhattuk le a csomagokat, mert még takarították az apartmanokat. Nekünk szerencsénk volt, mert a miénkkel kezdték a takarítást és így fél órán belül elfoglalhattuk a szállást. Volt, akinek másfél órát kellett várni. Találkoztunk az előttünk ott lévő magyarokkal, mert őket a busz azután veszi fel, mikor már kiszórta az éppen érkezőket. Így van egy kis idő gyors eszmecserére az éttermeket, vásárlást, autókölcsönzést, fakultatív programokat illetően. Természetesen mindenhol az jött le, hogy sokkal olcsóbban meg lehet úszni, ha kinti irodákkal oldja meg mindenki a fakultatív programokat. Ennek hátránya csak annyi, hogy nincs magyarul beszélő segítő veled. Ha viszont tud valaki angolul (akár csak egy kicsit is), akkor semmilyen hátrányt nem szenved ezügyben, mert a szigeten nagyon jól beszélnek angolul. Már csak azért is, mert a turisták kb. 95 %-a angol.
Szállás: Mi az emeleten voltunk, az 5-ös szobában. Egyébként összesen 8 apartman van az épületben, 4 a földszinten és 4 az emeleten. Egyszerűen berendezett görögös apartman. Ahogy belépsz a folyosórészen kis konyha hűtőszekrénnyel, kis fürdőszoba, de teljesen kultúrált, igaz a zuhanynál nem volt semmi vízfröccsenésgátló, úgyhogy minden fürdés után úszott a fürdő. A szoba is egyszerű berendezésű. Két különálló ágy, egy éjjeliszekrény, fésülködőasztal tükörrel és hozzá egy szék, egy kis dohányzóasztal és végül egy fotel, amit ágynak ki lehetett nyitni, de azon max. egy gyerek fér el. Tévé, rádió nincs. Légkondi, ventillátor nincs. Bár az utolsó napokban találtunk egy kis cetlit belülről az ajtón, hogy ventillátort és széfet lehet bérelni. Evőeszközök, tányér, pohár van, kb. mindenből 3 darab. Elektromos rezsó van, és hozzá 3 fém főző-melegítő edény. Egy kisseb, egy közepes és egy nagyobb nyeles edény. Leveshez szedőkanalat viszont nem találtunk, úgyhogy ha ilyesmit szeretnétek főzni, akkor érdemes vinni. Kések csak kicsik vannak, úgyhogy ha nagy kés kell, akkor azt is érdemes vinni. Só, cukor, mosogatószer, mosogatószivacs és szemetesbe való nylon nincs, tehát vagy viszel, vagy kint veszel. Kézmosáshoz, ha kell külön szappan, akkor ismét csak viszel, vagy veszel kint. Az erkélyeken 2 műanyag szék és egy műanyag asztal van, és ki van feszítve szárítókötél kb. 8 db csipesszel. Konnektorok vannak, de egy kicsit érdekes, mert egy műanyag lapka, benne két lyuk és ennyi. De ne aggódj, rendesen belemegy a dugó, de néha egy kicsit erőltetni kell. A szobában egy az ágyaknál, egy a fésülködő asztal mellett van, egy a konyhában és egy a fürdőszoba ajtaja mellett, de nem bent a fürdőszobában, hanem kívül. Ha az ágynál kézközelben több elektronikai eszközt akarsz üzemeltetni, akkor elkél egy elosztó. Takarítás csak egyszer volt 1 hét után és akkor van törölköző- és ágynemű csere is. Törölközőt adnak, fejenként egy kicsit és egy nagyot. Összesen 3 db párna van, egy lepedő az ágyra terítve és egy lepedővel tudsz takarózni. Ha fázol, akkor a szekrény tetején van 4 db vastagabb pokróc. A szekrényben a baloldali kétajtós rész nagyszekrény, ide csak akasztós dolgokat tudsz betenni és akasztó is van pár darab az „alumíniumból hajtogatott drót” fajtából. A mellette lévő egyajtós részben van csak polc, de abból is csak két darab, úgyhogy eléggé össze voltak keveredve a ruháink. Amit feltétlenül vinni, vagy venni kell az a szúnyogriasztó. Akár kettőt is, mert a meleg miatt éjszaka nekünk nyitva volt az erkélyajtó, de így az egy darab riasztó nem mindig volt elég hatásos. Szúnyogháló csak a fürdőszoba és a konyha ablakán volt, de azokon is volt már egy két kisebb-nagyobb lyuk. Melegvíz: A melegvizet napelemmel melegítik fel, ezért csak kb. reggel 10-től este 6-ig volt melegvízszerzési lehetőség. Este 7-8 körül már csak hideg vízzel lehetett zuhanyozni. A tulajdonosok az épület mellett laktak külön kis házban. Kedvesek voltak és segítőkészek, de tudni kell angolul beszélni (vagy görögül :) ), mert máshogy nehéz a kommunikáció. A néni elég rossz kiejtéssel beszél, tehát oda kell rá figyelni, de az öreg és a fia nagyon jól beszél angolul. A tulajéknak van a parton egy kajak, vízibicigli, csónak kölcsönzőjük, és szerveznek hajókázós programokat is. 1 órás program: teknősnézés (10 EURO), 2 órás program: teknősnézés, teknősszigeten fürdés (15 EURO), 3 órás program: Keri barlangok, teknősnézés, teknősszigeten fürdés (18 EURO). Mi az emeleten lévő emberkékkel összefogtunk 8-an és így mentünk el együtt a 3 órás programra, így tudtunk alkudni az árból. Végül fejenként 15 EURO-t fizettünk. Ez talán annyiból volt jobb a kinti utazási irodák ajánlatánál, hogy egy kis hajóval mentünk és így sokkal kevesebben voltunk a hajón. Összesen 20-an. Kényelmesen tudott mindenki videózni és fényképezni. Valamint hatalmas élmény, mikor átmentünk a nagy sziklák között a kis hajóval. Az út során először elmentünk teknőskeresésre, de csak egyet láttunk Agios Sostis-nál, azt is csak annyi időre, míg kétszer feljött levegőt venni. Elhajóztunk a Keri barlangokig, majd visszafelé megálltunk a teknősszigeten egy órás fürdőzésre.
A part: Ha lemész a partra, akkor ott elég nyüzsis és jóformán csak napágyakra tudsz feküdni, amiért fizetni kell. Mikor mi voltunk akkor 7 EURO volt. De egy kis sétával (kb. 10-15 perc), el lehet sétálni a parton Laganas és Kalamaki közé ott, már sokkal kevesebben vannak és nyugodtan lehet fürdőzni is. Ott csak arra kell figyelni, hogy mindig járnak természetvédő aktivisták és a fentebb puha homokos részről leküldik az embereket a parthoz közeli részre (a víztől 5 m-es sávba) a teknősök miatt, mert ők ide pakolják a tojásaikat. A másik dolog, ami miatt nem jó a fenti puha homokos részen lenni az az, hogy tűz forró a homok mezitláb. Rengeteg kagyló található még kint a parti homokban is. Ezért majdnem mindenkit magával ragad a gyűjtögetési láz.
Vásárlás: Rengetek szupermarket van úton-útfélen, valami az egyikben olcsó, valami a másikban. Érdemes körülnézni és úgy eljárkálni vásárolni. Ez igaz az ajándékokra és az italárura is, mert a drágább italáruknál (7*-os METAXA stb.) akár 1-2 EURO is lehet a különbség. Árak: 1,5 l-es üdítő (Cola, Fanta stb.) 1,70 –1,80 EURO, lekvár kis üvegben 1,20 EURO, ásványvíz 6*1,5 l-es csomag 1,80 EURO. Az 1 literes papírdobozos, 7*-os METAXA 19.80 EURO, a 7 decis 5*-os pedig 10,30 EURO-ért vettük. Sőt lehetett kapni 7 decis 12*-os METAXA-t is 18,90 EURO-ért. A Laganas és Zakynthos város közötti főúton kb. félúton található a LIDL. Itt kicsit olcsóbban be lehet vásárolni és nagyobb is a választék, mint a helyi kis szupermarketekben. Ne készüljön senki valami gigászi áruházra, ez akkora kb. mint nálunk egy nagyobb Kaiser’s vagy Spar áruház. Tehát mesze nem Tesco, Auchan vagy Cora méretű. LAGANAS-ról saját készítésű térkép: bocsi nem vagyok egy térképrajzoló mester :)
(A térképen inkább a Pastras közelében lévő dolgokra koncentráltam. Természetesen sokkal több szupermarket, helyi utazási iroda és buszmegálló van LAGANAS-ban.)
A Kalamakiba vezető főúton Laganas központ felé van egy zöldséges és egy pék is. A fél kilós kenyér 0,60 EURO volt. A zöldségesnél paradicsomot vettünk 3 nagyobb pari 1 EURO volt. A gyümölcsök egy kicsit drágák. A zöldséges néni pedig erősen kerekít. Ha a lemért áru a mérlegen kiírt összeg szerint mondjuk 0,80 EURO az nála már 1 EURO és ezt is kell fizetni. Alternatívaként van még egy zöldséges a Laganasi főúton a nagy kereszteződéstől a part felé menve. Itt egy bácsika az eladó és sokkal kedvesebb is, de minden reggel odaáig nem volt kedvünk elgyalogolni.
Étkezés: Rengeteg étterem van, de hangulatos és igazi görög kaját kínálót nem nagyon találni. Nagyon ráálltak az angolokra és mindenhol nagyképernyős tévék vannak és filmet vagy meccset adnak evés közben. Hamburgert és pizzát mindenhol lehet enni. A kedvencek közül az egyik az APOLLON nevezetű étterem. Ez kicsit drágább, de egyáltalán nem vészes. (Gyros tál 7,90 EURO, 2 személyes gyros tál 14,90, csirke souvlaki 7,90 EURO, tzatziki 2,50, 2 decis üveges Pepsi 1,90 EURO, az előételt kötelezően kihozzák és fejenként 0,90 EURO, akkor is ha nem esztek belőle, de ez minden más étteremben is így volt. Az előétel fejenként 2 kis szelet kenyér és egy mini dobozos LURPAK vaj.) Hangulatos, görög zene szól a háttérben és nagyon kedvesek a pincérek. Az étkezés végeztével, mikor a számlát kéritek hoznak egy búcsú italt ingyen. Ez valami édeskés rövidital, amit felöntenek gyümölcsitallal és sok jeget raknak bele. Nekem ízlett. A másik a TWEETIES. Ez olcsóbb és nem hoznak előételt és így nem is számolják fel mint bárhol máshol. Itt is kedvesek, de szoktak filmet vetíteni és ez zavaró lehet és egy kicsit nagyüzemi jellegű, mert műanyag székek és asztalok vannak. Nekünk mind a két helyen ízlettek az ételek.
Bulizás: aki éjszakánként arra vágyik, hogy belevesse magát a disco-s forgatagba, annak kiváló hely Laganas.A legtöbb disco a Laganasi főutcán van,de néhány van a Kalamakiba vezető úton is.Ezekben ezerrel szól a zene és néhányban fiatal lányok táncolnak az asztalon. A buli hajnalig tart. Aki viszont a csendes éjszakai sétát kedveli, annak ott van a tengerpart. Oda nem lehet lehallani a forgatag zaját, és térítés nélkül el lehet foglalni a napágyakat séta közbeni pihenésre, beszélgetésre, miközben a tenger halk morajlását hallgatjuk.
Találkozás az idegenvezetővel: Első találkozás péntek délután 17:30-kor volt Holló Zsófiával, ez a 2. napja volt a nyaralásnak. Mint ahogy mások is írták, ekkor már legtöbben körbenéztek autóbérlés és a fakultatív programok tekintetében a helyi görög irodáknál és mindenki levonta a maga kis következtetését, hogy olcsóbban megússza, ha a helyi irodákkal oldja meg ezen igényeit. Az Aeolus által szervezet fakultatív utak kicsit drágák és szerintem csak annyi előnyt élvezel, hogy van veled egy magyarul is beszélő kísérő. Akinek ez fontos, vagy aki egy szót sem beszél angolul, az választhatja az Aeolus-os utat, de akkor számolni kell a 30-40%-os plusz felárral. (pl.: ha a kinti iroda 20 EURO/fő, akkor Aeolus 28 EURO/fő) Viccesen megkérdeztük, hogy kapunk-e fogadópiát, mivel eddig minden utazáson kaptunk, erre azt mondta, hogy igen van a kocsijában egy ouzo és egy üdítő, de mivel a napon felmelegedett, ezért úgy gondolta senki nem fog kérni és azért nem hozta be. (Nevetséges indok). Hát mi pofátlanok voltunk és kértünk, így kénytelen volt elballagni a kocsijához és behozni. Zsófika mindenkinek kiosztott egy Zakyinthos sziget autóútjait mutató térképet, mely a SIXT autókölcsönző jóvoltából készült. Gondolom ezek után már mondanom sem kell, hogy az Aeolus a SIXT autókölcsönzővel áll kapcsolatban. A térkép mellé egy fénymásolt árlistát is kaptunk, melynek második oszlopa mutatta a 2 napra szóló ajánlatot, de ehhez az árhoz tartozott egy plusz ajándék nap. Tehát tulajdonképpen 3 napra szólt az ár. Így már elviselhetőek voltak az árak. Pl. mi egy Peugeot 206-ost béreltünk, így 3 napra 115 EURO-ért. Kint összeismerkedtünk egy kedves magyar házaspárral, akik szintén az apartmanban laktak és így közösen oldottuk meg a bérlést. Zsófika azt mondta, hogy az autókon full biztosítás van, önrész nélkül és az autókat egész Görögországban használhatjuk, azaz nyugodtan áthajózhatunk vele bármelyik szigetre úgy is vonatkozik rá a biztosítás. Az autókat Ők hozzák helybe az apartmanhoz és Ők is viszik el. A bérléshez jó tudni angolul mert a SIXT-es srác csak úgy beszélt, vagy görögül. Nemzetközi jogsi NEM KELL, és a vezetői engedélyen sem nézik meg, hogy mióta van meg. Csak a vezetői engedély számát, a nevünket, a lakhelyünket és a születési adatainkat kell megadni. A gépkocsit nem árt rögtön szemrevételezni és ha valami sérülést látunk, akkor azt a szerződésbe beleírni, nehogy később ebből probléma legyen. Ezt azért mondom, mert a full biztosítás a SIXT-es srác szerint nem vonatkozik az üvegekre, a felnikre és a gumikra, valamint a visszapillantókra és az alvázra. Ez érdekes megfogalmazása a full biztosításnak. Nekünk szerencsére nem történt semmi a kocsival így nyugodtan adtuk vissza. A második találka kedden este 19:00-kor volt. Ezen nem nagyon beszéltünk meg semmit és csak páran voltunk. Szombaton jött legközelebb, de csak annyi időre, amíg kitette az indulásról szóló információkat és elmondta gyorsan szóban a lényeget.
3 napos autótúra: 1 nap: Felkerekedvén a kapott térképpel a fejünkbe vettük, hogy keresünk egy szép sziklás és búvárkodásra alkalmas partszakaszt. El is indultunk Agalas-tól nem messze lévő Miska helység felé. Megjegyzésként említem azt, hogy a kapott térkép eléggé elnagyolt, és az utak sincsenek rendesen kitáblázva, hogy mi merre található. Agalas környékén hosszas bolyongás és az aszfalthiányos kavicsos utak bejárása után úgy döntöttünk, hogy jobban járunk, ha kérdezősködünk, hogy mit merre találunk. Agalasban beugrottunk egy italozóba, hogy megtudakoljuk a helyes irányt, ahol szívélyes görögök fogadtak és elmagyarázták, hogy Miska-ba csak nagyon rossz minőségű úton tudnánk lemenni. Azt javasolták, hogy menjünk Limnionasba, mert oda rendes úton tudunk lejutni. Így is lett. Kis autózgatás után Agios Leon-ban megtaláltuk a levezető utat is, amit nehezen vettünk észre, mert egy kerítés szélére van felrakva a tábla, amit a dél felől érkező autósok nem láthatnak, hanem csak a szemből jövők. Limnionas egy parkolóból (kb. 50 autó részére) és egy étteremből áll. Az öböl tényleg gyönyörű, fényképezni való téma. A sziklákon lehet lesétálni a vízhez és kis lebetonozott részek voltak kialakítva a parton tartózkodáshoz. Sajnos a lebetonozott részek befogadóképessége kimerül 20-30 főben, úgyhogy mikor mi odaértünk 12 óra tájékán már dugig voltak. A víz gyönyörű tiszta és jó mély már a sziklák mellet is, ezért csak jól úszóknak javasolt az öböl. A víz alatti látnivaló sajnos kimerül egy pár kis halban és vízinövényben. Egy kis pancsolás után úgy gondoltuk, hogy a nap további részét a Keri beach-en töltjük el, ezért felkerekedtünk és továbbálltunk. Keri beach sajnos elég kicsi. A főút mellett van rögtön a homokos strandrész és itt nyomorog össze a sok ember. A víz lassan mélyül. Itt is voltunk néhány órát, majd úgy gondoltuk, hogy a tágas Laganas-i strand ennél sokkal jobb, úgyhogy hazamentünk. Útközben beugrottunk még az Agios Sostis-nál lévő szigetre, ahová kis fahídon lehet bemenni.
2. nap: Elhatároztuk, hogy megnézzük az elsüllyedt hajóroncsos öblöt felülről és elmegyünk a kékbarlangokhoz. Mivel az odaúton az egyik elágazásnál rossz helyen fordultunk le ezért eljutottunk Porto Vromi-ba. Ez is szép hely, fényképtémának jó. Búvárkodás szempontjából ismét nincs sok látnivaló. Kavicsokon kell bemenni a tengerbe és gyorsan mélyül, valamint koszos is. A tenger mélyén láttunk bedobva egy nagy szemetes konténert és a kavicsokon ahol, be lehetett sétálni a tengerbe sok üvegszilánkot találtunk. Itt szerveznek hajós túrákat a Vromi-s barlangok megtekintésére, és a hajóroncsos öbölhöz is be lehet fizetni. Ismét kis fürdőzés után visszamentünk az elágazásig és eldöntöttük, hogy mindenhol kérdezősködni fogunk a menetirányt illetően. Így is tettünk. A sok segítséggel eljutottunk a hajóroncsos kilátóig. Gyönyörű látvány. Azúrkék tenger, hatalmas sziklák. Nem szabad kihagyni. Ki van alakítva egy vas kilátó rész, ami benyúlik a tenger fölé. Itt tolonganak az emberek, hogy pár képet tudjanak készíteni. Akik bátrak azok a vaskilátóhoz vezető útról lekanyarodva kimerészkedhetnek a sziklák szélére (de nagyon óvatosan, mert könnyű megcsúszni) és ott sokkal jobb képeket lehet készíteni, mert oldalról nem takar be egy nagy szikla. Itt jópár helyi próbálja értékesíteni a saját termelésű mézét, melyből ízelítőt is kaphatunk, egy mézbe mártott diódarab segítségével. Miután kigyönyörködtük magunkat a kékbarlangokhoz vettük az irányt. Elmentünk egésszen St. Nikolaosz Port-ig ami egy kisebb kikötő és innen szerveznek a hajóroncsos öbölhöz és a kékbarlangokhoz hajós túrákat. Mi csak a kékbarlangokhoz akartunk eljutni, ez 8 EURO-ba került fejenként. 10 percenként indulnak hajók oda. Egy nagyobb motorcsónakkal mentünk, amin kb. 12-en fértünk el körben a szélén. A hajóval megállnak a nagyobb barlangoknál és a motorcsónak elejével be is megyünk egy kicsit. Ne gondoljon senki hatalmas barlangokra, ezek inkább csak kisebb lyukak, amiket a tenger vájt ki a sziklából. Viszont a barlangokban a víz gyönyörű kék színben pompázik. Az egyiknél a vezető egy fehér botot is bedugott a vízbe, hogy lássuk tényleg a víz színe kék és nem a sziklákról verődik vissza ez a fény. Útközben meg is álltunk egy helyen, ahol 10-15 percig fürödni is lehetett. A csónakról kellett beugrani a vízbe. Az út során még áthajóztunk sziklába vájt lyukakon is, ez hatalmas élmény volt. Fényképezőgép vagy videokamera elengedhetetlen az úthoz, csak vigyázni kell, mert menet közben a tengervíz néha felcsapódik a hajóban utazókra és ez károsíthatja az érzékeny készülékeket. Innen a túra végeztével visszamentünk Laganasba egy kis délutáni fürdőzésre.
3. nap: Porto Zorro-t vettük célba, mivel sok szépet hallottunk róla. Mikor odaérkeztünk, tényleg szép látvány fogadott a szalmaernyős napágyas stranddal és a vízben lévő sziklákkal együtt. A parton egy bár és egy étterem található. A napágyak 7 EURO-ba kerültek egy napra a külföldi turistáknak.. Csak megjegyzésként írom, hogy a görögöktől csak 5 EURO-t kért a bérbeadó srác. A vízben kis kellemetlen meglepetés ért minket, mikor az elején kb. 1,5 méteren aprókavicsos sávon kellett átsétálni. Utána már finom homokos a tenger alja. A ki-be járkálástól viszont a kis kavicsok a nap végére rendesen elfárasztották a talpunkat.
Látogatás a fővárosban: Mivel ekkor már az autó nem volt velünk, ezért tömegközlekedéssel mentünk be a fővárosba (buszjegy 1 EURO). Természetesen a buszoknál átlagosan 10-15 perces késéssel lehet számolni a kifüggesztett menetrendhez képest a görögös tempónak köszönhetően. A fővárosi „buszpályaudvar” elég siralmas. Az egyik mellékutcában egy jegykiadó kis ablakból áll az egész. A buszok az ablak elől indulnak.A Solomos főtéren osztogatnak ingyenes Zakynthos városi turista térképet. Ezen minden fontos dolog be van jelölve. Kis nézelődés után úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Bochali várba. Mivel nem néztük meg tüzetesen a kapott ingyenes térképet, ezért mi egy másik térkép alapján a főúton indultunk el fel a várba. Mivel itt semmilyen járda nincs kialakítva, ezért egy kis idő után úgy döntöttünk, hogy taxival megyünk fel. Szerencsére találtunk is útközben egyet. 5 EURO volt a menetdíj a vár aljáig. A várba felsétálva 3 EURO-ért be is jutottunk. Maga a vár nagy területű, de jóformán csak romos falak vannak és fenyőerdő. Mégis érdemes ide feljönni, mert a városra gyönyörű kilátás nyílik innen. A várból kimenve rögtön az első bárba be is ültünk és elfogyasztottunk egy 3 gombócos csokis fagyikelyhet 5,50 EURO-ért és egy gyümölcsökkel megrakott 4 gombócosat 7,50 EURO-ért. A fagyi nagyon jó ízű volt. A bár kiülős erkélyes részéről szintén a város gyönyörű látképe tárul elénk. Élmény volt ilyen környezetben ücsörögni és fagyizgatni. Itt kérdeztük meg a pincér leányzót, hogy van e valami sétálós út le a városba és azt mondta, hogy van és meg is mutatta merre kell menni. Az úton gyönyörű, most épülő villák voltak. Leérve a főtérre ismét megnéztük az ingyenes térképet és felfedeztük, hogy ott is jelölve van ez az út fel a várba, csak meg kellett volna nézni a jobb felső sarkot. A felfelé vezető útra az van írva „pathway to bochali”. Aki gyalog akar felmenni, az ne essen a mi hibánkba, hanem keresse meg ezt az utat. Mivel ez az út elég kanyargós és meredek, inkább csak gyalog lehet erre menni. Aki autóval vagy motorral menne, az a főutat válassza. A túránk végeztével visszamentünk a „buszállomásra” és megvettük a jegyeket hazafelé és hazabuszoztunk.
Vízi Vidámpark: A korábbi utazásaink pozitív vízi vidámparkos élményeiből kiindulva itt is reményteljesen vágtunk neki az útnak. A hivatalosan 10:25-kor induló busz ismét kis késéssel érkezett. Felszállva és fejenként 1,5 EURO-t fizetve elhelyezkedtünk. A busz végigment Laganas-on és mindenhol megállt. Majd átvergődtünk Tsilivi-be és itt is mindenhol megállva és az embereket felszedve indultunk a végcél irányába. 12:05 perckor végre megérkeztünk a csúszdaparkba. Másfél óra volt az út. Kegyetlen! A buszost megkérdeztük, hogy mikor megy vissza az utolsó busz, hát szomorúan hallottuk, hogy 17:00-kor indul a park elöl. Tehát volt kemény 5 óránk élvezni a dolgokat. A parkba a belépő fejenként 17 EURO volt. Belépve azt tapasztaltuk, hogy a park nagyon kicsi. 7 darab nagy csúszda van, egy nagy, és egy lassú folyó nevezetű medence, valamint a gyerekeknek van kialakítva egy kis rész medencével és kis csúszdákkal. Ennyi pénzért nagyon kicsinek találtuk az egészet. Ez volt az első meglepetés. A második akkor történt, mikor másfél órára leállítottak mindent, mert nem volt víz. Na ekkor úgy döntöttünk, hogy a kényszerszünetet kihasználva megebédelünk. A büfében vettünk egy menüt, ami egy hamburgerből, sültkrumpliból és egy 4 decis gépi kólából állt, mindezt 7 EURO-ért. A hamburgerben lévő sajt és hús nem volt valami finom, mondhatni ehetetlen volt, még a környező asztalokon is láttuk, hogy sokan otthagyták. Na ez volt a harmadik meglepetés. A kóla természetesen vizezett volt. Úgy döntöttünk, hogy veszünk üveges kólát, mert az csak finomabb ízű. Itt a 2 decis 2 EURO-ba került, de legalább jó volt. A fenti élményeket összegezve senkinek nem ajánlom a park meglátogatását. 3/4 5-kor felöltöztünk és kimentünk a parkolóba várni a buszt. 5 körül meg is érkezett és ugyanazon az útvonalon hazaindultunk, tehát ismét másfél óra buszozás következett.
Időjárás: A nyaralás majdnem teljes időtartama alatt gyönyörű napos idő volt, szerintem 35-38 fokos átlaghőmérséklettel. A víz hőfoka is jónak mondható a maga 26-28 fokával. Az utolsó napokban fordult kissé felhősebbre és szelesebbre az idő és még az eső is eleredt egy nyári zápor ereéig, de még így is meleg volt.
Hazautazás: Hétfőn reggel 9:30-ig kellet elhagyni a szállást, hogy elkezdhessék a takarítást a következő turnus előtt. Mi lementünk a csomagokkal a tulajék háza melletti kisasztalhoz, és vártuk a busz megérkezését, ami kivisz a reptérre. Előreláthatólag 12:00-i érkezéssel volt tervezve ez az akció. 11:00 magasságában megérkeztek a következő lakók az apartmanba, ahol most már mi osztottuk meg emlékeinket az éppen érkezőkkel. Az 1-es számú apartmant hagyták utoljára a takarításban, így azt jelölték ki zuhanyzóhelynek, illetőleg ha valakinek wc-re kellett mennie, akkor ott intézhette ezen ügyeit. Kb. dél tájékán megérkezett a reptéri transzferes busz és elindultunk a reptérre. Mint már korábban említettem a reptér iszonyú kicsi, ezért kint kell várakozni a reptér előtt kialakított fedett várakozóhelyeken. A csekkoló pulthoz csak 10-esével engedtek be minket. Ezt is csak azért, mert az angolok nem kint várakoznak, hanem kapásból bemennek az épületbe és elfoglalják az egészet. Bent közlekedni is alig lehet tőlük, pláne a nagy csomagokkal. Mikor sikeresen túljutottunk a csomagok feladásán, az útlevél-ellenőrzésen és a kézipoggyász átvizsgálásán, akkor egy kis várakozó helyiségbe érünk, ahol ismét hatalmas embertömeg várt minket. Sokan a földön ültek, meg feküdtek, vagy a Dutty Free Shopba felvezető lépcsőn ültek. A gépünk hivatalosan 16:00-kor indult, ezért beugrottunk a Free Shopba. Minden hasonló árban volt, mint Laganasban a szupermarketekben. Sajnos az előttünk induló gépek késése miatt mi is késéssel tudtunk csak elindulni, ezért 17:00 környékén emelkedtünk a levegőbe. A repülőgép ugyanolyan típusú volt, mint amivel érkeztünk. A személyzet viszont nem magyarokból állt. Szerintem szlovákok volta, de tudtak angolul. Csak az egyik beszélt kicsit magyarul. Ismét hidegtálat kaptunk, üdítővel. Itt nem lehetett teát és kávét kérni. Az út sima volt. A ferihegyi leszállásnál repültünk bele egy felhőbe, ami hatalmas élmény volt. Tejfehér volt minden, semmit nem lehetett látni. Majd nem sokkal később le is szálltunk a honi reptéren. Itthoni idő szerint hat előtt voltunk egy kicsivel. Az út 1 óra 50 perc volt kb. Az útlevél-ellenőrzés és a csomagok átvétele volt hátra. Ezek után elbúcsúztunk a frissen szerzett barátoktól, mert mindenkit vártak már a rokonai a kijáratnál, valamint a 20 fokkal hidegebb idő a magyar valóságban. Hát ennyi volt összefoglalva röviden. :) A bulizós és hangos angol fiatalokat, valamint a csúszdaparkos negatív élményt leszámítva nagyon jól éreztük magunkat kint. Tudom ajánlani mindenkinek ezt a szigetet nyaralási úticélként. Üdv: Nagy Gábor (gabel)
| |