|
Toni beszámolója
2011.08.23. 11:08
Szeretném veletek megosztani a Zakynthos-on töltött nyaralásunkról szóló élménybeszámolót. Előre szólok, elég részletesen leírok majd egy-két dolgot, így talán az átlagosnál picit hosszabbra sikerült. Augusztus 5 és 12 közt voltunk Zakynthos-on, repülővel utaztunk és a Neckermann szervezte az utat, a szállás Alykanasban, a Hotel Letsos-ban volt.
2011. augusztus 5. péntek
Kellemes, napos reggelre ébredtem, bár fáradt voltam, mégis apró izgalmak tartották lázban reggeli készülődésem minden percét. Az utóbbi 1 hétben már visszafelé számoltuk a napokat, mondogattuk a hely nevét ahová megyünk, azért mert szinte magunk se hittük el, valami igazán szép helyre utazunk. A jegyek megvétele után, vettünk pár üdítőt az útra, s míg vártam a páromra, egy kedves, látszólag teljesen révbe ért öreg hölgy közeledett felém. Majd kissé zavartam megszólított: Hát nem tudom hogyan is kérdezzem, de az energiaitalban mennyire káros számomra a koffein? Hmm… gondoltam, ilyet még nem kérdezett tőlem senki, főképp nem egy hasonló korú idős asszony. „Óvatosan tessék bánni vele, mert nagyon sok koffein van benne. Olyan mintha megtetszene inni egy erős kávét. Főleg ha magas a vérnyomás, nem javaslom egyáltalán.” Már csak azt felejtettem el megemlíteni neki, hogy vigyázzon, mert éjszakai szórakozóhelyeken elég drága… :] Fölszálltunk az IC-re és 2.5 kellemes, légkondis óra elteltével és egy Futurama rész elfogyasztása után megérkeztünk a Liszt Ferenc Reptér I. termináljába, onnan át busszal a ketteshez és beálltunk a sorba. Jó kis sorok, de azért haladt, végül átverekedtük magunkat a biztonsági ellenőrzésen, szerencsére minden simán ment. 1 órával később már a gépen ültünk és Zaky felé tartottunk. Ahogy megérkeztünk, kb. fél órát vártunk a csomagjainkra, végül megkaptuk őket. Ahogy kiértünk, már kis Neckermann-os táblával várta a magyarokat egy fiatal hölgy, megkérdezte melyik hotelbe igyekszünk, elmondta hogy jutunk el a transzferhez és adott egy borítékot amiben a fontos tudnivalók voltak, valamint a heti fakultatív programok. Indulás előtt felszállt egy srác, és elmondta nagyvonalakban azt ami a papíron van, majd elindultunk. Kb. 45 percnyire volt a hotelünk a reptértől. Első benyomásunk Zakynthos-ról, hogy az épületek mediterrán jellegűek, többnyire régiek, de azért szépek. A növényzet is déli, emiatt a levegő illata picit édesebb mint otthon. Ahogy telt az idő a transzferen való utazás közben (ami egyébként egy kb. 30 személyes busz), menet közben besötétedett és a sofőr minél gyorsabban le akart tenni minket rakni, emiatt nyomta a gázt rendesen. Az utcákról, utakról tudni kell hogy elég kanyargósak és keskenyek, emiatt gyakorlatilag egy hullámvasútban éreztük magunkat. Ezt a gyomrunk is érezte, majd fél óra után már rendesen émelyegtünk, és a hátunk közepére sem kívántuk tovább a buszozást. Egyik pillanatban az egyik hátsó űlésről köhögés majd szolíd, de szakaszos öklendezéssel egybekötött rókázás hallatszott. Egy kisgyerek gyomra elégelte meg a kanyarok és emelkedők sokaságát, majd az édesanyja felkiáltott: „Adjál gyorsan valamint, mert ez itt összehány mindent!” Apu serényen kereshette a zacsit, mi meg azon nevettünk jót, hogy akár velünk is történhetne a dolog, eléggé furán éreztük már magunkat. Végül többek nagy sóhajtozása után egyszer csak beleszólt a sofőr a mikrofonba: „Hotel Letsos.” Na ekkor visszajött az életkedvünk és nagy szorgosan lecuccoltunk. Ahogy a sofőr pakolta ki az utasok csomagjait, az egyik csomag füle kettétört és leesett, mire Ő ügyet se vetett rá, csak pakolta tovább a többit. J A hotel kívül és belül nagyon szép, még meg is lepődtünk. Egy családi vállalkozás keretében működik, a tulajok pedig kedves idős emberek. Megmutatták a szobánkat, majd gyorsan megvacsiztunk a teraszon, ahol csodálatos látvány tárult elénk a kivilágított kerti medencére, szökőkútra és a szomszédos Letsos koktélbárra. Az emberek a medence mellett ültek a hintaágyakon, a bárból zene szólt, a hangulat olyan volt mintha csak délután 5-6 lenne, pedig már 10 óra volt. Zuhanyoztunk, majd alvás.
2011.augusztus 6. szombat
Reggel már korán mocorogtam, annak ellenére, hogy tegnap későn aludtam el a meleg miatt. Kinyílt a szemem, és a ránk váró élmények sokaságára gondoltam, képtelen voltam tovább aludni. Reggeliztünk a hotel külső teraszán, majd gyorsan összepakoltunk és irány a motorkölcsönző. Egy kedves angol hölgy várt rám, és részletesen elmondott mindent. Főként a Quad-ok érdekeltek, lévén hogy ketten vagyunk. Gyorsan kiválasztottam a szimpatikus modellt, kértem egy teletankot és 2 napra kibéreltük (2 nap x ( 20 € napidíj + 5 € biztosítás ) + 15 € teletank )) = 65 €-ért. Lázasan raktuk fel a bukókat és irány a part. Gőzünk se nagyon volt merre menjünk, úgyhogy elindultunk valamerre, majd 1-2 visszafordulás után meg is találtuk a 200 méterre lévő Alykanas-i partot. Csodálatos látvány tárult elénk, szárított pálmalevelekből kirakott tetejű asztalok mögött a smaragdzöld-kék tenger kristálytiszta vize. A part finom barnahomokos, helyenként enyhén kavicsos. A víz teteje szabályosan meleg, az őt ért már több hete tartó forró napsütés miatt, de mégis kellemesen üdítő és hűsítő. Felhő egy szál se, a fantasztikus időben sok-sok ember pihen az árnyékban, lubickol a vízben, vagy fekszik valamilyen gumimatracon. Azonban a végtelen tenger nagysága és szépsége miatt nem érződik soknak a sok ember sem. Pancsoltunk 1 órát, majd irány a déli-keleti part. Nagyszerű érzés volt a part mentén húzni a gázt, nézni a csodálatos kék tengert. Volt azonban egy-két necces helyzet. Nem tudom vezettetek-e már quad-ot, de nekem szokatlan volt a motorhoz képest, hogy néha, amikor megbillent az egyik irányban, automatikusan a másik irányba dőltem, hogy arra menjen… ehelyett ellenkező irányba húztam a kormányt, aminek az lett az eredménye hogy hirtelen megindult kifelé a gép. Ekkor nagy ijjedtség, csutkafék, barátnőm pedig rámszorított halálfélelmében. Lehet hogy én vagyok a béna, de szokni kell még ezt a quad-ozást, de minimum oda kell figyelni nagyon amíg meg nem szokja az ember, főleg relatíve nagy sebességnél, szerpentinen lefelé. Egy-két nagy fékezés után már jobban odafigyeltem, a fokozott óvatosság viszont meghozta gyümölcsét. Kb. 30 km-t mentünk lefelé, miközben átmentünk 1-2 igazán exkluzív helyen. Végül megálltunk Banana Beach-en, ami a siófoki Coke Club görög megfelelője színvonalasabb kivitelben. Az árak közepesen magasak voltak, mi egy-egy tányér szuvlakit ettünk (grillezett hús, finom salátával, sült krumplival) és ittunk hozzá 1-1 banán turmixot (életünk legfinomabb shake-e volt), borravalóval fizettünk ketten 23 €-t. Majd 1-2 óra fürdőzés és napozás után indultunk hazafelé, kb. 1 órás út volt visszafelé. Zuhanyzás és hotel vacsora. Hihetetlen sor állt, mindenki kivett 2 szelet dinnyét és foglalt egy asztalt, így jóformán nem volt üllőhelyünk, állva vártunk kezünkben a megrakott tányérokkal, én konkrétan úgy megpakoltam, hogy 3 perc után rendesen fájt a csuklóm. Vacsi után bejöttünk a városba sétálni, free wifi-koktél kombót keresve. Egyet találtunk, azonban sajna a wifi nem ment valamiért, a pultos srác rendes volt, odaadta saját laptopját barátnőmnek, aki 2 napja nem látta a születésnapos üzenőfalát Facebook-on, úgyhogy nem kicsi volt a baj ^^ Megittuk a csicsásan feldísztett csillagszórós koktélt és irány haza aludni.
2011. augusztus 7. vasárnap
Reggel valamiért hullafáradtak voltunk, 8 óra alvás is kevésnek bizonyult. Újabb sorbanállós reggelizés után rájöttünk hogy a szervezett szerdai élményfürdős nap helyett Navaggio-s kirándulásra fizettünk be, úgyhogy szedtük is össze a cuccainkat és ültünk fel a quad-ra. A Water Village-nek vettük az irány, de mivel a térképes helyismeretem elég gyenge volt, Zakynthos város felé mentünk, majd jobbra a reptér felé. Mentünk, mentünk, egyszer csak egy szép kirakatokkal és tavernákkal teli hosszú egyenes út fogadott minket, tele angolokkal és más túristákkal. Na hova lyukadtunk ki? Igen, Laganasba. Eléggé elnéztük az irányt, node segáz, kicsit fotóztunk, pancsoltunk egyet a tengerben és irány Zakynthos megint. A belvárosban megálltunk egy a telefonját nyomkodó robogós srác mellett és mondtuk hogy a víziparadicsomba igyekszük, esetleg tudna-e segíteni merre menjünk. Nagy szerencsénkre azt mondta, hogy ő is épp oda megy. Úgyhogy ha gondoljuk, kövessük, csak mivel régi a robogója, kicsit lassan fog menni. Semmi baj, gondoltuk, nem sietünk úgysem (olyan 12-12.30 körül lehetett). Ehhez képest a srác eléggé húzta neki, 50-60 körül is. Kiderült, hogy egy kereszteződésnél, ahol rosszul kanyarodtunk le korábban, a másik irányba kellett volna menni kb. 5 km-t és ott is lettünk volna. Így nem sokkal ezután meg is érkeztünk Water Village-be. Nagyszerű csúzdák, hűs hidegvizes medencék és sok-sok angol, viszont nagyszerű délutánunk volt. Mondtam is a páromnak, hogy van ott egy elég durva kinézetű csúszda, viszont csak ketten lehet lecsúszni. Volt is elég nagy sor, úgyhogy igyekezni kellett. Nagyon nem fűlött a foga hozzá, egyre rosszabb kedve lett ahogy közeledtünk. Már fenn álltunk a lépcső tetején, mögöttünk nagy sor, kezemben a kétszemélyes csúszógumi, barátnőm egyre inkább panaszkodott, hogy nem akar, nem akar csúszni, értsem meg. De már akkor nem volt visszaút, mondtam neki. A félelemtől elkezdett sírni, szenvedett. Szegény nagyon készen volt, már épp mi következtünk, tettük le a csúszda tetején a gumimatracot, mondta a srác hogy én üljek hátra, barátnőm előre. Ekkor már szegény nagyon-nagyon félt, aztán egyszer csak megkaptuk a zöld jelzést. Sikítottunk mindketten. Én a boldogságtól visongtam, ő halálfélelmében. Csak jajgatott és jajgatott, én pedig csendesítettem, hogy várjon még, mert ez még semmi. Tekert rajtunk 270 fokot a csúszda, majd hirtelen élesen lefelé íveltünk, szinte repültünk és félelmetesen begyorsultunk. Ekkor néma csend lett, én a hatalmas izgalomtól, a párom anafilaxiás sokkhoz hasonló tüneteket produkált, mindenesettre némán várta a közelgő véget. Majd a csúszda hirtelen megindult felfelé, és a saját lendületünktől felcsúsztunk egészen a tetejéig. Olyan vészesen közeledett a csúszda vége, hogy már azt figyeltük, kiesünk-e belőle, ekkor az utolsó 2 méteren megálltunk, majd iszonyatos erővel megindultunk megint lefelé, majd a csúszda alján egy bukkanó megdobott minket és nagy sebességgel érkeztünk a medence széléhez, miközben a levegőből folyamatos vizet kaptunk az arcunkba. Ahogy leszálltunk a gumicsónakról, örömmámortól ittasan kacagtam, szinte ordítottam boldogságomban, míg barátnőm kiszállt, és nyílegyenesen a cuccaink felé vette az irányt. Nem nézett senkire, semmire, csak ment-ment, gondolom eléggé szarul volt. Én meg mint akinek ötöse volt a lottón, újjászületve, tébolyultan, egy igazi katarzis élmény után támolyogtam a napágyunkhoz. Szegény lányt sokáig vigasztaltam, mire csókok közt megbocsájtott nekem amiért odacsaltam, és magának amiért megszegte az ígéretét, mely szerint soha többet nem ül fel semmilyen veszélyesnek vagy extrémnek számító csúszdára. Volt még sok-sok csúszda, most inkább nem írnám le milyenek voltak, én nagyon élveztem mindet. Olyan 6 körül eljöttünk és hazafelé vettük az irányt. A quad-ban még több mint fél tank benzin volt, gondoltuk majd csak lejjebb megy, de csak nem akart fogyni. Elkezdtem csutkázni a gázt, emelkedőn is rángattam, hátha jobban fogy, semmi. Nagyon kis takarék jószágok ezek a maguk kis 70 köbcentijükkel. Este még mentünk pár helyre, kimentünk sötétben a faluból, bejártuk az egész környéket, majd este 10 körül leadtuk végleg a kis quad-ot fél tankkal. Megköszöntük majd jöttünk vissza a hotelbe, iszonyat fáradtak voltunk. Esténként megnéztük az aznapi képeket, majd boldogan, élményekkel telve elaludtunk.
2011. augusztus 8. hétfő
A mai nap buszos kiránduláson voltunk a szigeten. Reggel viszonylag korán jött a busz, úgyhogy siettünk a reggelivel. Érkezett is a légkondis, sötétített ablakú busz, melyből egy kedves idegenvezető, egy Tamás nevű úriember üdvözölt minket. Elutaztunk az első állomásra, ahol megnéztük Zakynthos-t felülről, egy magasan lévő teraszról. Itt csináltunk képeket, majd megjött a túra igazi idegenvezetője Magdaléna, aki kiválóan beszélte a görög nyelvet és nagyszerű hely- és történelem ismerettel rendelkezett, lévén hogy több éve itt él. Itt csatlakozott hozzánk a csapat másik fele, majd közösen beszálltunk egy szintén légkondis emeletes buszba, a nap további részében ezzel utaztunk. Túl sokat nem szeretnék mondani a mai napról, azért a főbb látványosságokat még kiemelném. Láttunk egy több száz éves olajfát, Magdaléna szerint még elég fiatal fáról van szó, de elég híres. Azt is mondta, minél öregebb egy olajfa, annál jobban csavarodik a törzse. Ennek szép nagy lombkoronája volt, és már egy helyen alá is volt kicsit támasztva. Ahogy utaztunk a szigeten, láttunk elég nagy leégett ciprusfákat. Sajnos a nagy hőség miatt elég gyakorik itt a tüzek. Több helyen megálltunk a nap folyamán, ahol különböző helyi finomságokat kóstoltunk meg (pl. házi vörös- és fehérbor, olívás házi kenyér, cukros-szezámmagos édesség, méz, stb…) természetesen a kereskedők célja a termékek minél nagyobb számban történő értékesítése volt. Itt nem vettünk semmit, de sok mindent többször is megkóstoltunk. Az egyik panoráma kilátós étteremnél ahol megálltunk, ittam egy 3 eurós sört, aminek következtében minden megállóban wc-re járkáltam. Abban megállapodtam saját magammal, de barátnőm is egyetértett, az ilyen italt nem buszos túrára kell időzíteni. Ez után következett a nap csúcspontja, a Navaggio-öböl (más néven Shipwreck) felülnézetben. Már az odaérkezésnél is érződött, hogy nagyon szép panoráma élményben lesz részünk, és hiába láttuk már számtalanszor Interneten a képet, hihetetlenül lenyűgözött bennünket amit ott láttunk. A csodálatosan szép Jón-tenger látványa, ahol a kék színek sok-sok árnyalata pompázik a sötétkéktől egészen a smaragdzöldes világoskékig, a sziklák csodálatos természetmunkálta alakja, a világoszöld mediterránfenyők, valamint a hófehér mészköves part, hajók és túristák csodálatos egyvelege. Alig tudtam hirtelen felfogni amit látok, talán még sohasem láttam ilyen szépet életemben. Már alig vártuk hogy hajóval is odautazzunk, fantasztikusan szép volt, ez biztos. Még csináltunk pár panorámaképet, portrét és 2 fős csoportképet magunkról, majd fájó szívvel, de eljöttünk a következő állomásra. Itt az ebéd következett. Ez a part egy kiváló és csodálatos strand volt, helyenként a Banana Beach-re emlékeztetett minket. Itt volt egy vicces kis történet. Annyit elárulnék a sofőrünkről, hogy egy kedves, 30 éveiben járó, pocakos , borostás napszemüveges fiatal görög srácról van szó (Denis), tele életvidámsággal, humorral. Amikor megérkeztünk erre a partra (Agios Nikolaos), egy Ford kisteherautó állta el utunkat, ablakai leengedve, slusszkulcs benne. Pár dudálás után a sofőr kiszállt, és mivel senkit nem talált benne, beült, beindította és szépen beállt vele az udvarra egy árnyékos helyre. Ez annyira tetszett mindenkinek, hogy hangos nevetésben törtünk ki, az idegenvezető pedig kedvesen kommentálta az eseményeket a kis mikrofonjába. Ezután beültünk az étterembe, ahonnan megint csak fantasztikus látvány tárult elénk a partra és a tengerre, megettünk egy finom Bolognai-t, majd kicsit leültünk a kavicsos partra, belógattuk a vízbe a lábunkat, és ábrándoztunk, álmodoztunk, milyen szép lehet itt élni. Nem sokkal később összegyűlt a csapat, és elindultunk az extra 6 eurós kis kékbarlang látogatásra a kishajóval. A víz közelről még szebb volt, csodálatos sötétkék, helyenként fehéres világoskék, a hajó pedig szelte a nagy hullámokat. Néha lassítottunk, amikor egy másik hajó elment mellettünk, s az általa keltett nagy hullámokban élveztük, ahogy a víz dobálja a csónakunkat. A lányok örömujjongásban törtek ki, majd hirtelen gázadás után a víz finom permetként csapódott mindenkire, hűsítve a forróságtól kitikkadt testünk valamennyi részét. Nagyszerű videókat és képeket csináltunk, megnéztük a barlangok bejáratát, néhol gyönyörű víz alatti képet is láthattunk köszönhetően a hajó üveges aljának. Itt tettünk egy kisebb kört, majd visszamentünk a partra. Ezután még bevártunk egy az utazástól rosszul lett lányt, és indultunk tovább. Még egy helyen álltunk meg, itt egy csodálatos panoráma tárult elénk a lenti kis városokra, sólepárlókra , majd hazaindultunk. Összességében 100%-ot adnék az utazás látványosságaira, 80%-ot a kényelemre, és ami a legborzasztóbb, 10 %-ot a utazás egészségügyi hatásaira. Elég sokat jártam régen busszal középsuliba, egyetemre, de ezt a folyamatos „fel az emelkedőn, le a lejtőn nagy sebességgel” dolgot egy egész napos hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, amit olyan délután 3-4-ig egész jól bírt a gyomrom, azonban ezután elkezdett émelyegni mindkettőnké, és egyre rosszabbul voltunk. A fejünk is fájt, az utolsó 10 km-en szó szerint azért izgultam, hogy nehogy rókázzak egyet. Nagyokat nyeltem, becsuktam a szemem, felálltam a közlekedő folyosóra és imádkoztam, hogy nagyon gyorsan hazaérjünk. Hát így telt a nap, gyorsan felsorolom a helyeket ahol jártunk: Zakynthos, Maherado, Kiliomeno, Ágios Leon, Kabi, Exo Hóra, Maríes, Monastíri Anafonítrias, Anafonítria, Navagio, Akr. Skínari, Blue Caves, Nísi Agios Nikolaos, Skinária és Katastári. Este úgy aludtunk mint a bundák, érezhetően nagyon elfáradtunk már a harmadik napon.
2011. augusztus 9. kedd
Gondolom nem mondok újat azzal, hogy reggel még tudtunk volna aludni. Viszont muszáj volt kelni, szép dolgok vártak még ránk. Elkészültünk, reggeliztünk, majd vártuk a buszt, ami picit korán jött. Elsőként szállhattunk fel a légkondis buszra, és azon filóztam, vajon ez a mai kis buszozás a kikötőig, a tegnapihoz hasonlóan fogja-e összerázni a gyomrom, vagy ami még rosszabb, a hajó billegése jelenti majd a szenvedést. Hála Istennek egyik sem történt meg, bár 1-1.5 órán keresztül szedtük fel az embereket a különböző hoteleknél, a tegnapi rosszullétből semmi sem jött elő. Felhőtlen, napos, forró reggelünk volt megint, így csodálatos napnak nézhettünk elébe. Laganas-ból indultunk, a dél-nyugati szigetrészt (Keri-kaiki) hajóztuk körbe egészen a görög óriás zászlóig. De még mielőtt elindultunk, a parthoz közel megnéztünk egy teknőst, ami szerencsénkre épp feljött pár másodpercre levegőt venni. A hajó közepesen kicsi volt, olyan 30 embernek pont jó. Középen tetőzött, két oldalán WC-vel, a külső széleken lehetett napozni. A hajón összeismerkedtünk két kedves hölggyel, Böbével, a lányával, meg egy másik fiatal párral. Tök jól elvoltunk egész nap, ment a sok hülyeség, egy percig sem unatkoztunk. Több barlangbejáratot is megnéztünk, a színek újabb csodálatos kavalkádja vakította szemünket. Két kis öbölnél álltunk meg, mindkét helyen vízbe lehetett ugrálni a hajóról, és beúszni az öbölbe. Az egyik helyen csak sziklák voltak, itt beúsztam a barlangba, felmásztam az éles szegélyű sziklára, majd onnan beugrás a vízbe. Párszor a szemembe ment a sós víz, eléggé marta. A másik parton kis vékony, rövid partszakasz, ahol apró kerek kavicsok borították az öbölt, amit folyamatosan mosott, alakított és sodort a hullámzás. Ide kiültünk fél órára, és élveztük, ahogy a nap barnítja bőrünket, a víz pedig hűti felhevült testünket. Közben kezeink alatt, melyekkel támaszkodtunk a puha kavicsok közt süllyedeztek, ahogy a víz folyamatosan nyaldosta a part teljes hosszát. Olyan számkivetett érzés volt kicsit, de fantasztikus módon. Kicsit később visszaúsztunk a hajóhoz, és visszaindultunk Laganas-ba. A visszaút egyáltalán nem rázta fel a gyomrom, kellemes napunk volt. Délután még a maradék erőnkből elmentünk egy kicsit az Alykanas Beach-re, ahol a szél miatt egész nagy hullámok voltak. Itt szórakoztunk kicsit a vízben, aludtunk fél órát a parton, majd hazajöttünk vacsizni, aztán alvás.
2011. augusztus 10. szerda
Újabb csodás reggelre ébredtünk, plusz égtünk picit a láztól, hogy ma testközelben láthatjuk a Navaggio-öbölt. A busz szokás szerint a legkanyargósabb szerpentineken összeszedte a legutolsó kis hotelből is a résztvevőket, majd megérkeztünk Zakynthos város egy kikötőjébe. Egy szép nagy kb. 200 férőhelyes hajó várt ránk 3 szinttel, nyitott és zárt részekkel, kellett is, kb. 4 busszal érkeztek az emberek. Felhő egy szál se volt, így minden adott volt egy újabb kalandos napra. Most észak-keletről kerültük meg a szigetet és a nap végére teljesen körbehajóztuk. A kapitány olyan híreket hallott az időjárásról, hogy eléggé szeles, így megvolt az esély rá, hogy nem kötünk ki, csak megcsodáljuk az öbölt. De mivel még egyelőre jó idő volt, kihagytunk egy-két fürdési lehetőséget, és rögtön a hajóroncs felé vettük az irányt. Kb. 10 körül indultunk és olyan 1.5 óra alatt oda is értünk. Hirtelen megláttuk távolról, feszült várakozás vette kezdetét, vajon megállunk-e vagy sem. Csak siklottunk a szél fújta hullámokon, és egyszer csak hatalmas hajókürt hang, többször is, majd szépen lassan megkezdtük a part megközelítését. Ekkorra már mindenkiben tudatosult, meglesz az öböl! J Ahogy közeledtünk, a libabőr úgy futkosott rajtunk, mint a hangyák eső előtt. Nem fogok túlozni, szó szerint a következőt láttam és éreztem: Soha azelőtt életemben ilyen csodálatos helyen nem voltam még. Bármerre néztem, a szivárványhártyám káprázatos színeket továbbított az agyideg központom felé, folyamatosan próbálta feldolgozni a képeket amiket látott, és már-már elkezdtem a legszebb álmaimmal, a legszebb természetfilmekkel összekapcsolni a látottakat, hihetetlen élmény volt. A tenger a lehető legvilágosabb kék volt, amit valaha láttam. Fantasztikusan csillogott a napfény a hullámokon, a part pedig gyönyörű, csodálatos. Ahogy lassan kezdte elérni a partot a hajó, a szél megszűnt. Hosszú sorban várakoztunk a leszálláshoz készülődve, testünkön a forróság apró vízcseppjei jelentek meg. Ahogy végigsétáltunk a leszállópadlón, egyre hangosabban morajlott a tömeg, senki sem hitt a szemének. A sziklák kb. 200 méter magasan ölelték körbe ezt a csodálatos öbölt, fehérlettek, helyenként, de főleg a tetején gyönyörű zöldlevelű mediterrán fenyők borították, a part hófehér kavicsos, a víz a fehér-világoskék-középkék-kék-smaragdzöld színeiben pompázott, a vizuális élmény leírhatatlan volt. Olyan volt, mint ha ez az egész a paradicsomról lett volna mintázva. Természetesen ott volt a hajóroncs, rozsdás, barnás, koszos, tele firkával, felirattal. Ahogy leérkeztünk a csomagokkal, ledobtuk őket és teljesen megvoltunk zavarodva. Nem tudtuk hogy először fotókat készítsünk, vagy mártózzunk egyet, így a kettő nagyjából egyszerre történt meg. Ahogy beálltak a lányok az első fotóhoz, akkor láttuk meg micsoda hullámok mossák a Navaggio-öböl finomkavicsos partját. Nem túlzok ha azt mondom hogy 1 méter magasak voltak, és ha hozzávesszük, hogy hirtelen mélyül a part, izgalmas fotózásnak néztünk elébe. A képek fantasztikusan szépek lettek. A színek valósan megjelennek rajtuk, rajtunk pedig a felhőtlen boldogság, a kitörő öröm kézzel fogható volt. Folyamatos, nagy hullámzás métereket dobott rajtunk a parton, és ez nagyszerű érzés volt. Sajnos az egyik lány gépe teljesen elázott miközben lógott a karján, a mi gépünk objektíve is kapott tengervizet, minek következtében a lencsén belül egy homályos folt volt látható néhány óráig, valamint a rekesz nem zárt, illetve nyílt ki teljesen. Szerencsére később mindkét probléma teljesen elmúlt, a lány gépe azonban sajnos továbbra sem kapcsolt be. Ahogy elkészültek a fotók és videók, letettük a gépeket és leültünk a partra. Élveztük ahogy a hatalmas hullámok dobálnak, ahogy a finom aprókavicsban elsüllyedünk, ahogy a tenger hűsíti a forró testünket, ahogy a szemünket masszírozza a színgyönyör és ahogy az érzés hatalmába kerít: megcsináltuk, érezzük, imádjuk! Nem tudtunk betelni a fenti dolgok egyikével sem, azt akartuk hogy soha ne múljon el, folyamatosan mondogattuk egymásnak, magunknak: Mi ez a csodálatos hely? Az egyik sráccal, akivel ott ismerkedtünk meg, gyorsan felmentünk a hajó második szintjére, kimásztunk a korlát mögé, mire a srác megkérdezte tőlem: „Te kimersz ugrani?” Kicsit izgultam, még soha nem ugrottam ilyen magasról a vízbe, főleg nem tengerbe. De éreztem hogy ugranunk kell, az adrenalin teljesen elöntött, tudtam hogy jó lesz. Majd pici hezitálás után elengedtem a korlátot és ugrás. Ahogy estem, vártam hogy érkezzek a vízbe, de másodpercekig nem történt meg. Fura érzés volt, picit bizonytalan is, majd nagy csobbanás és hűs érzés. Engem követett a srác is, és örömmámortól ittasan úsztunk ki a partra. Még kb. félóráig élveztük eme paradicsom szépségeit, majd a hajón megszólalt a kürtjelezés, mely jelezte: mennünk kell. Megindult a tömeg, de ahogy várható is volt, feltámadt a szél. A hullámzás olyan erős lett, hogy a hajót jobbra-balra billegtette, néztük is mi lesz, felborul-e. Szerencsére nem történt meg, viszont a korábbi kiszállásnál érzett sekély víz, most néha méteresre is fel-felcsapott, vigyázva szorongattuk fényképezőkkel és törölközőkkel megrakott kis csomagjainkat, hogy el ne ázzanak. Miután beszállt gyorsan ez a pár száz ember, el is indultunk azonnal. A többi hajó is ugyanezt tette, mert mögöttünk hatalmas szél és magas hullámok közeledtek. Még megálltunk két helyen, ahol a hajóról lehetett a vízbe ugrálni. A visszaúton éreztük is az erős szelet, lassított picit a haladáson, de végül megérkeztünk újra Zakynthos város kikötőjébe, majd haza a busszal. Gyönyörű nap volt, sohasem felejtjük el.
2011. augusztus 11. csütörtök
Tudtuk hogy ez az utolsó teljes napunk, ezért maximálisan a pihenésre, lazításra koncentráltunk. Délelőtt kifeküdtünk az Alykanas beach-re, és néztük ahogy az erős szél csapja a hullámokat. Volt egy kis elalvás a napon, pihizés, majd vissza a hotelbe. Este még elmentünk sétálni, fotókat csinálni, majdnem el is tévedtünk, de szerencsére visszataláltunk. Éjszaka nagyon kellemes az idő, finom növényillatok vannak helyenként.
2011. augusztus 12. péntek
Reggeli után összepakoltunk és elhatároztuk, hogy egész nap a hotel medencéjében úszkálunk, meg napozunk. Sajnos kicsit túl volt klórozva a víz, emiatt az új fekete vászonpapucsom színe fakult, de összességében szép napunk volt. Du. jött a transzfer, és 1 átszállással végülis megérkeztünk a reptérre, ahonnan 1-2 óra várakozás után indultunk is vissza Budapestre.
Összességében azt kell mondjam, nagyon szuper kis nyaralásunk volt. Nekem 1 hét pont jó volt, annyi élmény és izgalom történt velünk, hogy 7 nap éppen kielégítette a nyaralási vágyamat. 1 hét pihenés után azért még visszamentem volna újabb 1 hétre. A görögökről annyit, hogy viszonylag egyszerű, kedves emberek, akik nyilvánvalóan turizmusból élnek. Számlát nem nagyon adtak, viszont készségesek és vendégszeretőek.
Az utazásról összevágtam 2 videót:
http://www.youtube.com/watch?v=SJ1nXZjgxeQ
http://www.youtube.com/watch?v=aFvaP9Bc4rE
A Neckermann összességében elég jól megszervezte a nyaralást, egyetlen dolog van ami zavart. Azt mondták van légkondi a szobákban és az a szolgáltatás része, de azt nem hogy fizetős. Igazából nem nagy gond, csak az ember szeret arra számítani, amire és ahogyan felkészítik.
A Letsos Hotelről sok rosszat olvastam neten, főképp angol körökből, de én úgy gondolom, ha a hotel besorolásának megfelelő szinten tartjuk az igényeinket, teljesen rendben van. Éjszaka az esetek nagy részében jól aludtunk, és csendes volt a hely. A tulajdonos és a recepciós nagyon készséges volt, állandóan kedvesen köszöntek, többször megkérdezte a hölgy hogy mi lesz a napi program. A vacsora és reggeli finom volt, változatos. Reggelire volt fölvágva finom nagykifli, vaj, sonka, paradicsom, hagyma, fetasajt, olíva, néha sima trapistasajt, joghurt, méz, tea, kávé, szörp. Vacsorára pedig valamilyen olaszos tésztaféle, sült csirke vagy borsóshús, a szokásos salátákkal, mi eléggé finomnak és ízletesnek találtuk az ételeket. Ebédidőben pedig mindig máshol ettünk. Már az utazás elején vettünk pár rekesz vizet, az 1 hét alatt kb. 40 liter vizet fogyasztottunk. Ebbe beletartozott a fogmosáshoz használt mennyiség is. Ami szokatlan volt az az, hogy a wc-be nem lehet a papírt bedobni, plusz a hotel egyik hiányossága, hogy a zuhanynál nem volt függöny, így gyakorlatilag a wc és a padló állandóan vizes volt. Viszont reggel a takarítás alkalmával szépen felmostak mindent. Az utolsó két nap jöttünk rá, hogy van a hotel mellett egy úszómedencés koktélbár, ahol free wifi van, ha fogyasztunk. Ittunk is 2-2 koktélt, és a megszerzett jelszóval, továbbá az erkélyről fogható 2-3-as erősségű wifi jellel „otthonról” megoldottuk a netezést is, a jelszó szerencsére nem változott másnap.
Az árak kicsit magasabbak pl. 3 dl Coca Cola 1.6 €, gumicukor 2 €, kenyér 2-3 €, olajbogyó 2 €, szuvlaki 6.5 €, pizzaszelet 4 €. De van ami olcsó, az pedig a palackozott víz a supermarket-ben, 6 x 1.5 liter forrásvíz 0.8 € összesen. A hajós utazás Keri beach felé volt kb. 25 €, a sziget körül + Navaggio 20 €-ba, buszos utazás szintén 20 €. Quad-ért ahogy már írtam, fizettünk összesen 65 €-t (15 € hátsó box nélkül, 20 € boxxal, napi 5 € biztosítás <-- nem muszáj, de így bármi történik a quad-al, max 250 €-t kell fizetnünk + teletank 15 €). Mi kb. 250 €-t költöttünk fejenként a héten, de még tudtunk volna.
Valószínű hogy visszajövünk még majd ide, hihetetlen látvány és élmény volt, bátran ajánlom mindenkinek!
Toni
| |