|
Tóth Zoltán Útinapjója
2010.02.18. 08:18
Zakynthosi élmények
Vannak emberek akik álmodoznak valamiről, aztán felébrednek, legyintenek, és azt mondják: - Fenébe az álmokkal, menjünk dolgozni! Vannak viszont, akik álmodoznak az álmaiknak élnek, az álmaikban élnek, és próbálják megvalósítani azokat. Én inkább az utóbbiak közé tartozom…
Most épp egy álom közepén vagyok. Azt álmodom, Zakynthos szigetén nyaralok. Álom? Valóság? Álomból lett valóság. 14 éve találkoztunk először Korfun, mi ketten, a Navaggio-i öböl, és én. Akkor még egy képeslapról mosolygott rám csábító mosolyával, mint egy buja, szerelmes asszony. Első látásra szerelem volt. Bár jó időbe telt, míg beteljesedett szerelmünk, azt hiszem megérte várni. Mert ez a szerelem, tényleg egy életre szól.
Néha különös dolgok irányítják lépteinket. Két héttel ezelőtt még útikönyveket nézegettünk barátokkal, és készültük bejárni Itália csodálatos tájait. Vonzó lista a mai napig, Firenze, Pisa, Róma, Nápoly, Sorrento-i öböl, Szicília. Ahogy fogyott a társaság, úgy fogyott a kedvem is. Végül hárman maradtunk, az alap, amire lehet építkezni. Ekkor költözött belém a kisördög, vajon mennyire buli hárman neki vágni egy idegen világnak? Csajozási, ismerkedési lehetőség nulla, így gondoltam elmerülök a las minute utak világában, hátha találok valami visszautasíthatatlan, szuper ajánlatot. Találtam. A régi reménytelen szerelmet. Zakynthos-t.. 47ezer forint, busszal, szállással,(plusz 16 euró komp) 7 éjszaka a szigeten. A hülyének is megéri! Hát még nekem…
Első feladat. A barátok meggyőzése, mit szólnának az útiterv módosításhoz. Nem volt nehéz dolgom, miután meglátták a katalógus képeit. A világ egyik legszebb strandjának látványa, hát mit mondjak, a buja asszony mellbedobással győzött! Gyorsan lefoglaltuk az utat, aztán már készülődhettünk az útra.
Szeptember 18 hajnali 4 óra. A busz pontosan érkezett, időben indultunk, de nem időben érkeztünk Pestre, mert pár úriember a meggazdagodás egyedi útját választotta, kárunkra. Egy páncélautót akartak kirabolni, ami miatt lezárták az autópályát Pest előtt, leterelés, dugó, szóval jól kezdődött! Pesten, megtelt a busz, viszonylag jó tempóban fél egy fele értünk Szegedre. Itt átszálltunk a szigetre tartó buszra, és indultunk délre. Szerb határőrök békén hagytak minket, a macedónok azért elég ráérősen viselkedtek, bár lehetett volna rosszabb is a buszvezetők elmondása szerint
Az idő jól telt, köszönhetően a sofőrök jó film választásának. Szombat hajnali 2 kor elkezdtünk fogyni, a Paraliás utasok leszálltak, így az éjszaka hátralévő részében többen, kényelmesebben, dupla ülésen bólogathattunk. A reggeli görög napfény biztatóan kacsintott ránk. 9 óra előtt érkeztünk meg a szárazföldi kikötőbe. Pilótáink intézték a jegyeket, nekünk erős félórás reggeli testmozgás jutott. Jegyek átvétele után behajóztunk, és kb. másfélóra hajózás után érkeztünk meg, Zakynthos kikötőjébe. A kikötőtől fél óra után jutottunk el szálláshelyünkre, ahol Zsuzsának, az idegenvezetőnknek köszönhetően, gyorsan szállásunkhoz jutottunk. Apartmanunk a Georgina, tipikus, egyszerűen berendezett, tiszta, kedves lakás, rálátással a medencére, bárra, és lábujjhegyre állva picit a tengerre az Agios Sostis strandjától öt perc sétára helyezkedett el. Berendezkedtünk, aztán irány a strand! Pici csalódás, hogy nagyon keskeny a strandunk, kb. 2-5 méter. De mivel mi nem bosszankodni jöttünk, különösebben nem törődtünk vele. (Azért hozzá fűzném, Görögország egy sokoldalú, csodálatos ország. Nem mindegy hogy a kákán is csomót kereső stílusban, vagy csak a szépre figyelve állunk hozzá a dolgoknak. Tény, a szemét néha nem várt helyeken tűnik fel, tény, az útjelzők néha nem pontosak, az utak állapota itt is hagy kívánnivalót maga után, (megszokhattuk!), a rendelt étel néha kissé sokára készül el, de kit érdekel? Lehet egy hetet eltölteni, állandóan bosszankodva, morgolódva, és lehet minden szépre rácsodálkozva. Én, az utóbbit ajánlom mindenkinek. Itt van mit észrevenni..
Szóval a strand. A hőmérséklet kellemes, (mint a víz, mint a levegő) aprókavicsos, élővilág nemigen található. Játszottunk, mint a gyerekek a vízben a világ egyik legszebb öblében. (három kis sziget tette még szebbé, az amúgy sem csúnya strandunkat) Hamar este lett. 6 órakor eligazítás Zsuzsával, programokról, lehetőségekről, a szállás éttermében. Üdvözlő juice-val várnak minket, majd tájékoztatót kapunk a sziget történelméről, tájairól, tudnivalóiról. Utólag azt hiszem jól döntöttünk a napjaink összeállításában. Befizetni csak Kefallóniára fizettünk be, a többi programot magunk csináltuk meg. Amit sajnáltunk, hogy egy igazi görög est tánccal, vacsorával, itallal, nem szerepelt a programban. (Helyette volt egy kicsi helyi program, ami sikerült, de erről majd később) Befizettünk autóra, 3nap 100 euró-ért, ( szezonvégi, akciós!)korrekt ár. A megbeszélés után, választottunk egy speciális görög tálat két személyre (ajánlott!), fejenként kilenc euró. Salátatálat, töltött paradicsomot, stifadot, muszakát, souvlakit, lasagna-t, fasírozottat, tartalmazott, az adag, nagyon belaktunk! Mellé finom házi bort ittunk, (vörös, is, fehér is finom volt). Előételnek dolmadákiát fogyasztottam, (szőlőlevébe csavart rizseshús), mit mondjak, pálinkával kellett zárni az estét, hogy oldódjon a telítettség.. Belaktunk..Isteni volt! Peti barátommal még elindultunk egészségügyi sétára az éjszakába, felmérni a helyi, szórakozási lehetőségeket, de csak egy közeli koktélbárig jutottunk, mert nem várt zivatar kívül is eláztatott minket, ami úgy tűnt meg sem akar állni.. Szállásunkra visszafelé más utat választottunk, eltévedtünk.. Az eső esett, sötét volt, utat tévesztettünk, utólag kiderült 20 métert, ami miatt egy jó nagy kerülőt tettünk, míg visszaértünk szállásunkra.
Aztán reggelre megállt az eső, de a felhők, nem tűntek el. Korán, teknős lesre indultam a közeli halászkikötőbe.(A sziget látványossága, a szinte mindennap reggel 7-9 között megjelenő teknős, akit egy helyi halász etet.) Felvettem a kocogó cipőt, és laza tíz perc alatt ott voltam. Háromszor voltam lent egy hét alatt, a halászt egyszer sem láttam, a teknőst is csak kb. 5 másodpercre sajnos.. De a legenda létezik! Többen látták, fényképezték is..
Az idő sajnos elég szeles, borús egész nap, (bár kellemes meleg volt), így a tervezett hajókirándulás helyett, új programot kellett kitalálnunk. Közeli hegyek csábítottak minket, egy – egy fotóra. Elindultunk utólag nem bántunk meg! Kalandtúra igazi bevállalósoknak! Peti rutinosan megjegyezte: két óra, két óra egy-egy hegy.. Összenéztünk Tripivel, és csak annyit mondtunk: Aha…
Neki indultunk a legközelebbinek vélt hegynek, amiről kiderült menet közben, hogy a közöttünk lévő öböl miatt, elég nagy a távolság.. Módosítottunk, elindultunk egy páros hegy felé, gondolván, valamelyik elérhető lesz. Kb. fél óra sétával elértünk a hegyek lábához, és neki indultunk a magasabbnak. 100 méter mászás után be kellett látnunk, reménytelen, veszélyes vállalkozás. A talaj omlott, életveszélyes. Visszafordultunk, aztán a következőnek már csak ketten vágtunk neki, Peti, és én.. Tripi visszaindult a szállásra, bár nekem is elment a kedvem, valakinek vigyázni kellett barátomra, muszáj volt mennem, még összetöri magát. Csendes őrület csillogott szemében.. Itt már gyorsan haladtunk, nem volt annyira meredek, csak a térdig érő tüskebokrok bosszantottak minket., mert hogy rövidnadrágban voltunk, le szedte a bőrt lábunkról! Tanulság, csak hosszú nadrágban! Egy gyönge óra alatt értünk fel a csúcsra, ahol a látvány kárpótolt minket szenvedéseinkért. Hegyek, hegyek, és a kék tenger, szigetek összképe simította simára idegeinket.. Fotók készültek, csajózos, iwiw-es, dicsekvős, kis séta a hegytetőn (kecske csapat, rejtélyes kőfalak a hegytetején, máig nem értem mi célból) aztán kupaktanács, merre le?Abban egyet értettünk, a tüskékből elég volt, inkább valami út, ami vezet bárhova, majd csak leérünk. Elindultunk, aztán volt, hogy véget ért az út, volt, hogy szomorú, nyáron leégett erdőbe kerültünk, volt, hogy elhagyott kőbányába, (itt egy pillanatra megijedtünk, mert kutya hangot hallottunk, de nem láttuk, mekkora kutya tartozik hozzá.. Kerstük a menekülési útvonalat, ami nem volt, de szerencsénkre kiderült, ő volt a kisebb, így nem közeledett, inkább csak távolról ugatott minket)azért érezhetően lefele haladtunk. Végre rátaláltunk arra az útra, ami a kiinduló pontra vezetett, de miután nagy kerülő lett volna, és torony iránt láttuk a szállásunk, hát elindultunk torony iránt.. Ismét, véget érő utak, kisebb szakadékok akadályoztak minket, de aztán beértünk a teraszosan művelt olajfák közé, ott már könnyű dolgunk volt. Mindig csak lefelé.. Átmentünk pár magánkerten, udvaron, ( néha megtréfáltak minket az utak), aztán a tengerparton már könnyű dolgunk volt! Kellemesen elfáradva, a sikertől, és a pálinkától elbódulva készülődtünk este a tavernába az ismerkedési estre. Ismét jó kaja, tánc, buli ígérte, jól töltjük az estét! Vacsorát, görög paradicsomlevessel kezdtem, stifadoval folytattam, egyikben sem kellett csalódnom. Barátok ettek, Gyrostálat, salátatálat, senki nem panaszkodott az ételre. Ismét sikerült kifeküdni a kajától.. Szerencsére gyorsan volt alkalmunk lemozogni. Az est fénypontja volt, a taverna pincérének Danielnek a műsora, (Daniel.. Az ő élete megér pár mondatot. Albán srác, aki gyerekként, öccsével szökött át Albániából. Az elmúlt majdnem tíz év bizonyította, meg él a jég hátán is. Nagyon jópofa, Minden buliban benne van, igazi vidám, barátságos macho srác. Önzetlenségét mutatja, mikor Péter barátom elment vele bulizni, nem akarta hagyni semmit sem fizetni. Innen a távolból kívánok neki boldog életet. Megérdemli) görög tánc, görögtűzzel, tűzköpés, közös görög tánc. Nagyképűség nélkül mondhatom, az alkalmi fiú csapat nagy sikert aratott! Hamar megtaláltuk a ritmust, és hiába gyorsult a zene, jól bírtuk! A helyi görög est, csillagos ötös, tudom mindenkinek ajánlani!
Útibeszámoló-2
Másnap, hétfő reggel a sziget északi részét vettük célba, hogy láthassuk a sziget legszebb strandját a Navagio-t. Még az előző naphoz kapcsolódik, megismerkedtünk egy fiatalos, szimpatikus házaspárral, akikkel egész héten (ahogy ezen a napon is) együtt lógtunk. A barátság egy pohár pálinkával, és egy pohár citromos likőrrel gyorsan megkötetett, és szerintem, nem voltunk rossz választás egymásnak.. Ők is kissé bogarasok voltak, ahogy mi is, jól kiegészítettük egymást, tiszteletben tartva mindenki gyenge pontjátt. .Tünde a kövek szerelmese, Zoltán a repülők bolondja. Persze nekünk is meg voltak a függőségeink, Tripi búvárkodás függő, Peti hegycsúcs függő, én meg úgy vagyok bogaras ahogy vagyok…
Szóval Navagio. Kb. egy óra autózás után láttuk meg távolból a hegyekből Porto Vromi-t, azt a kikötőt, ahonnan hajóval áthajózhattunk Navagio-ba. Megálltunk hogy megcsodáljuk fentről is a fehér sziklák, és a kék öböl harmóniáját. Innen még egy negyedóra autózás várt ránk. Az öbölben kellemes meglepetés várt ránk, nem fogadott minket turisták hada. Sikerült fognunk egy kis hajót fejenként 15 euró-ért, ami 3,5 óra tömény élményt nyújtott. Alig indult el a hajó, már meg is álltunk, mert egy sziklát mutatott a kapitány, ami Poszeidon arcát mintázza.. Tényleg! Kis képzelettel.. Hajóztunk tovább, gyönyörű sziklák, barlangok mellett. Néha megálltunk, sőt egy helyen fürdőzésre is volt lehetőség. A víz a kék minden színében játszott, alul a növényzettől, homoktól függően. Kellemes egy órás hajókázás után érkeztünk az öbölbe.
A kapitány másfél óra strandolást engedélyezett, amit mi örömmel ki is használtunk. Alig értünk partot, szét is szaladt kis csapatunk, Zoli fotózott, az öböl minden pontjáról, Tünde kifeküdt a víz partra rácsodálkozván a természet eme csodájára, két kalandos lelkű barátom persze már azt nézte, hogy lehet megmászni a zátonyra futatott, rozsdás, csempészhajót. Persze, nem okozott nekik sok problémát a hajó meghódítása. Gyorsan bejárták, minden rejtett zugát, kattogott a fotógép! Petit már úgy kellett leparancsolni a rozsdaette árbocról, még azt is meg akarta mászni.. Persze, már megint a magasba.. Mielőtt kellően kiszáradtunk volna, beugrottunk a vízbe, hogy beússzunk a közeli barlangba. Kellemetlen meglepetés volt, a nagyszámú medúza mi körbe lebegett minket, figyelni kellett ne kerüljünk testi konfliktusba! Sajnos pici csalódás, a gyönyörű tenger nem csábított gyönyörű halakat az öbölbe.. Csak a színek orgiájában lelhettük örömünket.. Na, azért sírva nem fakadtunk miatta.. Az idő gyorsan repült, bár a kapitány felajánlotta, maradhatunk még, mert a következő hajójárattal is visszamehetünk, de miután fentről, a kilátóból is szerettük volna megcsodálni a strandot, ezért felszálltunk a hajóra. Visszafelé megállók nélkül kb. fél óra alatt értünk Porto Vromi-ba.
Megköszöntük a fantasztikus utazást, és elindultunk a kilátó felé. útközben meggyűlt a bajunk kissé az útjelző táblákkal, na meg az éhséggel, de aztán a dolgok helyükre kerültek, megtaláltuk a helyes utat, és egy útszéli ,,bevásárlóközpont” egy idős bácsi személyében éhségünket, és vásárlási kedvünket is kielégítette. A kilátónál ismét szerencse ért bennünket, hisz kisszámú turista tartózkodott épp ott, így várni sokat nem kellett a kilátóra.. Mondjuk ez a mi kalandos lelkünk ismét nem elégítette ki, hiába Zsuzsi idegenvezetőnk figyelmeztetése, elindultunk tovább tüskék, bokrok között a sziklákon át, hogy még szebb fotókat készíthessünk az öbölről. Nem kellett csalódnunk, vakmerőségünk méltón jutalmazott meg minket. Azt hiszem szigettúránk legszebb képei itt készültek. Nehezen, szakadtunk el, de mennünk kellett, még két helyet szerettünk volna megnézni az nap. Utunk nehezítette az ismét ránk törő mardosó éhség. Bíztunk benne, a gyros hazájában valahol csak találunk egy ételbárt, ahol elverhetjük éhségünket.. De Zeusz főisten valamiért haragudott ránk, hiába találtunk gyrossütő tavernákat, vagy be voltak zárva, vagy épp nem sütöttek.. Hát nem ettünk.. Mentünk.. Időben megtaláltuk Xigiá-t a következő célpontunkat, ami arról nevezetes, hogy kénes meleg víz folyik ki a sziklák alól.
Pici kedves strand fogadott bennünket, az éhségtől, melegtől kissé elbágyadva jól esett a fürdőzés a hol jéghideg, hol kellemesen langyos vízben. Érdekes volt, szép volt, de menni kellett tovább, hisz az éhség űzött minket szállásunkra (arra már eldöntöttük ott biztos van gyros, ott fogunk enni!) ,és még szerettük volna elérni a naplementét, Keri mellett, a sziget déli csücskénél. Bőrünkön a kénes víz kellemetlen illatával, elindultunk, majd megálltunk egy gyors bevásárolásra, (a fővárosi Lidl-ben ahol meglepő széles választék, és olcsó árak fogadtak minket.) aztán isteni kaja tavernánkban, és irány Keri! Sajnos a naplementéről lemaradtunk, de láthattuk a világ legnagyobb görög zászlórúdját ( sajnos a zászló nem volt felhúzva a szél miatt) 50 méter minimum, és sok mindent kárpótolt a tavernából kilátás a tengerre, és gyönyörű (Bíbor? Bordó? Lila? ) színű bokor az étterem mellett, benn az udvaron. Egy búcsúkávé után visszaindultunk szállásunkra, ami innen jó negyed óra autózás volt. Új barátainktól elbúcsúztunk, és visszavonultunk készülődni az esti bulizásra, mert Laganas-ba a közeli szórakoztató centrumba készülődtünk. Picit főzőcskéztünk, vacsoráztunk, aztán irány az éjszaka!
Kocsival öt perc alatt a központban voltunk, megálltunk az utca elején, és besétáltunk az éjszakai életbe. Kellemes csalódás volt a lehetőségek sokszínűsége. Pub-ok, discok, tavernák, játéktermek, night klubok, boltok kínálták eszközét az idő kellemes eltöltésének. Először csak végig sétáltunk a soron, nézegettük a boltok választékát(ekkor lepett meg minket Tibi az egyensapkával) apróságokat vásároltunk, meghallgattuk a csalogató emberek ajánlatát(a szórakozó helyek előtt kint állnak és próbálnak minket meggyőzni, miért jó ha bemegyünk, hozzájuk) Az utca végén visszafordultunk, leraktuk az autóba apróságainkat, majd friss tapasztalatokkal felvértezve elindultunk a bulit nézni. Útközben bekaptunk egy hot-dog-ot ( csalódás) majd engedvén egy csalogató ember hívószavának betértünk egy discoba..Hát mit mondjak, lehet hogy megnősülök valaha, de valószínű nem Angliából választok feleséget.. Ide úgy látszik, azért jönnek a ladyk, hogy megismerjék a belsejükben rejtőző állatot.. Valószínű meg is ismerik.. Továbbálltunk, a következő klubban meglepő kellemes ár( 6euró két finom koktél, egy üdítő) várt minket. Kiültünk a teraszra és figyeltük a jövő-menő embereket. Sok köszönet nem volt benne.. Hamar el is untuk, sajnos nemzetünk fiai nem mutatkoztak aznap este, ezért haza indultunk.
Másnap a sziget déli félszigete felé vettük az irányt. Búvárkodni, strandolni akartunk, és az ajánlat szerint itt nyílt rá alkalmunk. Zoltán és Tünde ide nem tartott velünk, így hárman indultunk útnak. Autóval gyenge óra utazás után értünk le Gerakas-ba, a legdélebbi strandra, de ott csak pár fotó erejéig maradtunk, aztán visszafordultunk a szomszédos Agios Nikolaos strandjára. Kellemes meglepetésként ért minket szépsége. Széles homokos strandja bárhol a világon megszokott, de Zakynthos-on nem jellemző, a strand végén kis templom, sziklák csábítottak búvárkodásra. A beach közepén, egy mesterséges műanyag mólón lehetett besétálni 100-150méterre a tengervízbe, és onnan a nagy hullámok segítségével könnyedén ki lehetett úszni. A hullámzás miatt érdekes, és vicces volt besétálni. Először kisétáltunk a sziklákhoz fotókat csinálni, aztán persze kipróbáltuk a mólót, úsztunk a hullámokban, picit bámultuk a csajokat a parton, Tripivel búvárkodtunk, (végre kis sikerélmény, azért pár halrajt sikerült felfedeznünk) aztán visszaindultunk szállásunkra, mert 3 órára hajókirándulás volt betervezve. Na, ezzel ráfáztunk ismét. A nagy hullámzás miatt a program ismét elmaradt, így a délután többi része főzőcskézéssel, pihenéssel telt. Estefelé elhatároztuk, kipróbáljuk, a Tripi által hozott gumikajakot. Bár a pumpával gondok adódtak, azért egy közeli boltos néni kompresszorának segítségével megoldottuk problémát. Hiába volt este, mindenki már haza tartott a tengertől, mi lementünk kajakozni. Arra már a szél is elcsendesedett, és a próbaút alatt meglepődve láttuk, a közelben látható Marathonisi sziget laza félóra alatt evezve elérhető! El is határoztuk, a hátra lévő napok valamelyikében beevezünk! (sajnos ez az időjárás, és a fogyó idő miatt aztán már nem valósulhatott meg. Ennyi volt a kajakozás nyaralásunk alatt, számunkra.)
Kissé ellustultunk a nap folyamán, így nem volt erőnk az éjszakázáshoz. Hogy mégis hasznosan üssük el az időt, előkerült a Peti által hozott társasjáték. amivel jól, sokat nevetve mulattuk az est, hátra lévő részét.
Szerdára ismét beterveztük a hajókirándulást, ezért a délelőtt lustálkodással telt. Én ismét lementem a kikötőbe teknős lesre. Szerencsém lett, ha annak lehet nevezni azt az öt másodpercet amíg láttam a teknőst. Kevés, de legalább elmondhattam, nem legenda, valóság a teknős! Az idő kegyeibe fogadott minket, ragyogó napsütés, szélcsend várt minket, a kiránduláson. Az ár is kedvezményesebb lett, 15 euró lett a végleges, fejenként. Üveg fenekű kis hajónkon kényelmesen elfértünk. Első utunk Keri kékbarlangjaihoz vezetett. Csodálatos színeket, gyönyörű barlangokat, sziklaformákat, sziklakapukat láttunk. Nem győztünk álmélkodni a természet eme remek képződményein. Azt hiszem, el lehet mondani, bár az ember is alkot csodálatos dolgokat, a természet azért még mindig a legnagyobb építőművész! Pár tucat fotóval gazdagabban indultunk 2. állomásunk felé. Marathonisi szigetet körbejárva, kikötöttünk, és alkalmunk nyílt strandolásra, búvárkodásra, sétára a pici szigeten. A sziklák csábításának engedve, egyből feléjük vettem az irányt, és belefeledkeztem a víz alatti világ csodálatos játékába. Bár az élővilág nem volt annyira aktív, de a sziklák színei, a hullámok színeváltozása, és a pár apró hal vonzóvá, kellemessé tette a helyet. Tripi barátommal készítettünk pár víz alatti fotót is, ami tán visszaadja a pillanat varázslatos világát. Miután kimásztam a vízből, sétára indultam, megnéztem az öböl túlsó felét is, amit sziklák, meredek fal zárt el a sziget többi részétől. A nekünk szánt röpke egy óra gyorsan letelt, így ismét hajóra szálltunk, és elindultunk az utolsó program helyszínére, teknősbéka lesre. Bevallom, nem hittem benne hogy szerencsénk lesz, de a kapitány értette a dolgát, addig- addig körözött, míg nem sikerült lefotózni őket! 4-5 teknős is a látókörünkbe került, volt idő megszemlélni őket, mint az üvegfenekű hajó alján, mint szabad szemmel a hullámok felett, és alatt.
Elégedetten tértünk vissza a kikötőbe, maximálisan sikeres expedíciónk után, és miután éhesek voltunk, elhatároztuk, fellebbentjük a fátylat a nagy titok alól: mi a különbség a kebab, és a gyros között? Betértünk egy helyi tavernába, ahol mindkét étel szerepelt az étlapon. Rendeltünk mindkettőből. Aztán nagy csalódás ért bennünket, a kebab-ban ugyanis birka fasírt, nem szeletelt frissen sült hús volt! Megenni még meglehetett, de az utóíze, még este is visszaköszönt! Sajnos a különbségre nem jöttünk rá (ez egyedi elkészítés volt ebben biztos vagyok!), így marad az én véleményem amit vagy elhiszünk, vagy nem: minimális különbség, az egyik török, a másik görög név, picit eltérő fűszerezéssel! Diszkréten elfáradtunk, adtunk magunknak másfélóra sziesztát, amit kissé túlléptünk, (megvárakoztatva ezzel új barátainkat, utólag is, bocs!) de azért időben elindultunk Zakynthos fővárosának felderítésére. Autóval, kényelmesen negyed óra alatt beértünk, bevásároltunk ismét a Lidl-ben, aztán elindultunk a város legmagasabb pontja felé, a várhoz. Viszonylag könnyedén odataláltunk, de legnagyobb bosszúságunkra be volt zárva. Szerencsénkre Zoltán barátunk felfedezett egy erdei utat, közvetlenül a vár alatt, amin kabócák zenéjétől kisérve sétáltunk ameddig lehetett. A legvégén ritkásabbak voltak a fák, így ragyogó fotókat tudtunk készíteni az alattunk elterülő városról, kikötőről.
Kellemes sétával, kellemes időben sétáltunk vissza az autóhoz, ahol kisebb vitába keveredtünk Tripi barátunkkal, a hegyről látható sziget miatt. Mi, négyen állítottuk, a saját szigetünk legvégét látjuk a távolban, ő állította, az már Kefallónia.. Egy akkor érkező csinos, helyi hölgy döntötte el a vitát: valóban Kefallonia amit látunk! Tripi barátunk, négy gyrossal gazdagabban nyugtázhatta igazát. Leindultunk a városba, gyorsan találtunk parkolót, meg lett a sétáló utca is, így elindultunk fitura vadászatra. Mi is az a fitura? Helyi édesség, ha egyszerűen akarnám mondani, sült darakása. Megfőzik a tejbegrízt jó vastagra, kockára vágják, majd hűtőbe lehűtik, legvégül olajban frissen kisütik, cukrozzák, fahéjazzák. Útikönyvben olvastam róla, és mivel szeretem megkóstolni a helyi ízeket ezért kerestem. Végig jártunk jó pár cukrászdát (fenséges torták sütemények!), de minden honnan a templom felé küldtek minket. Hát arra mentünk. Könnyű volt megtalálni a kikötőben, messziről látszik templom tornya. Forgolódtunk, nézelődtünk, és ím! A bejárattal szemben sátorban sütötték az édességet! Könnyű volt megismerni, az olajban kisütött tejbegríz, nem csak finom, de szemnek is szép látvány! Vettünk belőle, darabja fél euró, és ezzel meg volt oldva a vacsora. Két szeletet ettem, eltelített, nem is éheztem az est hátra lévő részében. Még benéztünk a templomba, (csillogó, szép a belseje) aztán visszaindultunk szállásunkra. Éjjelre nem terveztünk semmit, mert másnap reggel korán keltünk, hisz indultunk Kefalloniára. Beültünk a tavernánkba hogy megkóstoljuk a helyi koktélt a Delpfhiát. Úgy látszik ma szerencsénk volt az új ízekkel, (leszámítva a birkafasírtos kebabot) mert isteni volt! Rózsaszín színű, nem túl erős, (4-5 elfogyasztása után biztos másképp beszélnék, de addig nem jutottunk el soha), finom! A receptje sajnos titokban maradt, Daniel barátunk nem árulta el.. Minden esetre hamar álomba ringatott az elfogyasztott egy pohár.
Csütörtök reggel fél hétkor kis csapatunk két fővel kiegészülve sétált Zsuzsa vezetésével a buszhoz. Sajnos nem jött össze a kívánt létszám a túrához a Grand Toursnál, ezért hozzá lettünk csapva egy Ibuszos csoporthoz. 7 óra után, kis késéssel Zsuzsa átadott minket új idegenvezetőnknek ,,megőrzésre”. Barátságos, kedves lány volt, a nevére sajnos már nem emlékszem, de egy napi közös lét után elmondhattuk, érti a szakmáját. Egy óra buszozás után (még jó párszor megállva telt meg a busz) értünk el a sziget északi kikötőjébe Agios Nikolaos-ba. Időben érkeztünk, így volt még időnk a komp indulása előtt tisztálkodni, kávézni, reggelizni. A hajó megérkezése után beszálltunk, és jó másfél óra hajózás után értünk át Kefallóniára, Corelli kapitány szigetére. A célállomáson meglepően kicsi kikötő fogadott minket, ahonnan gyorsan tovább is álltunk. Buszon kedves idegenvezetőnk elmondta a napi programot, térképet mellékelt hozzá, amin jó látható volt, körülbelül a sziget felét járjuk le egy nap alatt. Elsőnek, a sziget cseppkőbarlangjába mentünk (Drogoratti) , ami csodás látvány az angol turisták dúlása ellenére, akik előszeretettel tapogatják, tördelik le a több tízezer éves cseppköveket. (ekkor mesélt egy érdekes történetet idegenvezetőnk, az angol turisták ismereteiről. Egy alkalommal mikor angolokat kísért, megkérdezte őket, mik azok a ládikák a hegyoldalon (méhkaptárak) Nagy csend volt a válasz, majd valaki bátortalanul megjegyezte: postaládák?).
Innen a Melissani barlang-tóhoz buszoztunk aminek különlegessége az, hogy a barlang teteje nagy átmérőben 30-50 méter szélesen beszakadt, így a napfény ha bevilágít, a kristálytiszta víz legaljáig le lehet látni (40-50m). Kis csónakkal körbevittek minket a sziklafalak között,( az evezősünktől megtudtuk övé a világ legjobb állása, fotóz, ha jó kedve van, énekel, a borravalóra külön felhívja a figyelmet,ezért ha fejenként egy eurót számolunk, és naponta megfordul csónakjában 800-1000 ember nem rossz pénz!) csodáltuk, a színeket, a mélységet. Bár nem töltöttünk el sok időt kb. negyedórát a tavon, csodás emlékkel gazdagodtunk. Az evezős túránk után ebédelni indultunk egy kis városba. Szép helyen, gyors kiszolgálással, finom ételekkel, jó árakkal szembesültünk. Ahhoz képest, hogy egy busz ember állított be a tavernába nem kellett a végtelenségig várni, az ételek minőségével, mennyiségével maximálisan meg voltunk elégedve. Kis mozgásra volt még idő a buszindulás előtt a kikötőben, aztán indultunk tovább A myrthosi- öböl felé. Az öbölről azt kell tudni, gyakran feltűnik a Corelli kapitány mandolinja című, háborús eposzban, és azt is hogy gyönyörű. Volt alkalmunk fotózni egy helyről, de miután körbe jártuk az öblöt, hogy visszaérjünk a sziget kikötőjéhez, akár buszból fotózva is ragyogó képeket csinálhattunk. Utolsó állomásunk ismét egy kikötő, Argostoli volt. Egy laza órát kaptunk városnéző sétára, ami gyorsan elrepült, sétáltunk, nyaltunk egy nagy adag fagyit, fotóztunk, aztán irány busszal a kikötő, ahova ha nem érkezünk időben,itt hagy minket az utolsó komp! Nem sok híja volt, éppen felértünk a hajóra, indultunk is. Az út kellemesen telt, lágyan fodrozódó hullámok, Kefallónia balról, Zakynthos jobbról. Csodás pillanatokban volt részem, Elbűvölő látvány, Fülhallgatómban kellemes dallam, Ismerős Arcok zenéje végtelenítve, (itt jártam, játszuk el) Megállt az idő, beszívtam a boldogság sós illatát, és végszóra, mikor az ember azt hinné ennél nincs szebb, egy fóka bukkan ki a hullámok között pár minutumra… Éden..
Mese… Az ember nem hinné, milyen kis dolgok boldoggá tudják tenni az embert. Csak, ki a természetbe, és csodálkozni, látni, figyelni, egy érdekes rovart, egy szép virágot, bokrot, harapni a levegőt, erdőben, hegyekben, tenger közepén, érezni a nap melegét lehunyt szemmel, hagyni a szellőt játszadozni hajszálainkkal, csodálni a színeket, ízeket, megismerni az évszakok nyújtotta szépséget…Az élet értelme.. Ezekért a percekért érdemes élni… Ezekért is, érdemes élni…
Élményekkel gazdagon értünk vissza szállásunkhoz. Nem tudtam ellenállni a görög paradicsomleves ízének, ettem megint, egyet. Míg üldögéltünk tavernánkban, Daniel barátunk ostrom alá vett minket, menjünk bulizni vele! Belőlem előtört az öregúr, húzott az ágy.. Nem is a kedvel volt a baj, egyszerűen tudtam, ha elmegyek velük, (Petit már meggyőzte, és Daniel ,, pótfaterja” Miki is be volt lelkesülve) reggelig nincs megállás.. (Itt álljunk meg egy pillanatra, hogy Mikiről is meséljek. Buszon induláskor nevettünk rajta, még a határon is telefonált, intézkedett. Fontoskodónak tűnt. Aztán szimpatikus lett, mert Badár Sanyira hasonlított, aztán megismertük, és kiderült a nagyot mondó Háry János, tényleg aranyember. Barátságos, segítőkész, vidám, bevállalós,Daniel kinevezte pótfaterjának, és annak ellenére, hogy nem beszélték egymás nyelvét sokat lógtak együtt) Valahogy nem vonzott az a sok mozgó angol hústömeg, akik részegen szaladgálnak (?) Laganas főutcáján..
Nem akartam utolsó teljes napom másnaposan tölteni. Utólag, tudván utolsó két nap pocsék időjárását, sajnálom, ráértem volna kifeküdni magam..
Hát igen. Az utolsó két napot nem így képzeltük. Kezdődött azzal, hogy péntek hajnalban Petya kissé illuminált állapotban jött haza. Amivel nem lett volna baj, a baj az volt, délelőtt nem lehetett belé életet lehelni.. Pedig az utolsó értelmes programot akkor tudtuk volna megcsinálni. Nagy széllel, felhőkkel ébresztett minket az utolsó nap. Csak bízni tudtunk, hogy délutánra jobb idő lesz, hogy legalább a kajakozás ne maradjon el. Délelőtt még egy hegymászás lehetséges lett volna, ki volt nézve a hegy, de hát a Petya ugye.. Kidőlt.. Így reggel elsétáltam utoljára a kikötőbe teknős lesre, és megint nem volt szerencsém.. Se halász, se teknős. Így visszamentem, olvasgattam, lapítottam, hogy ne keltsem fel a fiúkat. Tripi is 11 óra felé ébredt. Hogy valahogy elüssük az időt, sétálni indultunk. Fotóztunk párat, aztán elhatároztuk (hiába az éhség rossz tanácsadó!) kirúgjuk Petit az ágyból, hisz a ő a főszakács! Természetesen fel volt háborodva az… időre. Mi az hogy délután egy óra??! Annyi volt. Kimászott a konyhába, megcsinálta utolsó ebédünket, és miután már az eső is rákezdett visszafeküdt aludni. Szakadt. Aztán a változatosság kedvéért, ismét szakadt.. Az érdekes az volt, eső ellenére nem hűlt le a levegő. A délután hátra lévő idejét társasjátékkal mulattuk. Megjött Miki bőrig ázva, motorozott, de nem zavartatta magát. Még bíztunk a búcsúest hangulatában, de hát az eső azt is elmosta. Miután a tánc java része az utcán zajlott volna, és ráadásul a közeli apartmanokból kevesen jöttek át vendégek a zivatar miatt, csak vacsora volt, tánc semmi. S hát a vacsora.. Egész hét alatt ez volt a legrosszabb. Grilltál, amin igaz hogy volt birka, marha, csirke, disznó, de mégis.. Nagy hiányérzet maradt bennünk, mert vendéglátóink magasra tették egész héten a mércét. Összességében az ízek birodalmában egy hiányérzetem maradt az utolsó estét leszámítva, nagyon gyenge, nagyon kevés volt a hal választék a szigeten. Ami volt, pedig aranyáron. Nem értettem, ha itt nincs friss hal, akkor hol van? Még betoltunk fejenként egy desszertet, koktélozgattunk, beszélgettünk útitársainkkal, aztán nyugovóra tértünk, bízva abban a hazautazós napon azért még tudunk strandolni, hisz este fél hatkor indult szombaton a busz, addig még rengeteg az időnk! Hát reggel a szokásos kép fogadott minket. Zuhogó eső, az utakon néhol bokáig érő víz várt bennünk. Viszont útravaló élelemért el kellett valakinek rohanni, amire önként jelentkeztem, mert a legközelebbi boltban félre tettek nekem házi olivaolajat, amit úgyis el kellett hoznom. Levetkőztem rövidnadrág, pólóra, mégis minél kevesebb ruhám ázzon el, aztán futás! Persze a közeli bolt zárva volt valamilyen megfontolásból még. Meg a következő is. Meg a következő is…. Hát rohantam, és áztam, míg boltot nem találtam. Bevásároltam, aztán vissza. Ez volt a szomorú búcsúm a tengerparttól. A hegyek, a közeli Marathonisi sziget nem látszott a párától, és nagy ,,szerelmem” is zúgva búcsúzott tőlem.. Ég veled tenger! Remélem jövőre is találkozunk.. A szálláson összepakoltunk, és jött Zsuzsink, és közölte, nekünk nem kell elhagyni a szállást estig, mert nem jön szobánkba új vendég, csak Zolit, és Tündit költöztetik le hozzánk, mert hozzájuk igen. Na, ez legyen a legnagyobb baj. Legalább nem a csomagokon ülve kell megvárnunk a busz érkezését. Megérkeztek barátaink, aztán a nap további részében fotónézegetés, társasjáték volt a program, mert persze az eső nem állt el. Fél egykor érkezett a busz, és amíg bepakoltunk, bőrig áztunk. Aztán nem maradt más hátra, várni, és várni. Még egy ebéd belefért a tavernában, (muszakát ettem, mert hogy néz az ki, Görögországban vagyok, és nem eszek muszakát?) Danieltől átmásoltunk görög zenét, és a görög est videóját, aztán kis játék még a szobában, és indulás haza. Persze arra már megállt az eső. Fájdalmas búcsú az itt maradóktól, Zsuzsitól, Danieltől, a szállásadóinktól, aztán a busz már zötykölődött is velünk Zakynthos kikötője felé. Szerencsénkre ott még volt egy fél óránk, így gyorsan elrohantunk fiturát enni, a templomhoz. Behajózás, ahol fájó szívvel nézegettem a távolodó, gyönyörű szigetet. Még soha nem éreztem annyira biztosan egy utazás után sem, ide még visszajövök! Akarok. Mikivel beszélgettem a hajón, a tengert figyelve. Kár hogy nem lógtunk többet vele. Flúgos. Mint mi.. A buszozás hazafele, hát nem öröm, de csak eltelt. Filmet néztünk, aludtunk, kártyáztunk. A Grand Toursról csak a legjobbakat mondhatom, és hibájuk csak egy volt, de köszönhetően a jó időnek, és hogy magyar földön követték el, elviselhető volt. A soproni, győri, tatabányai utasokat egy 18 fős busz szállította volna Szegedről haza. A gond csak az volt 18-an voltunk, no meg a csomagok. Nem fértünk el.. Tanakodás, telefonálgatás. Végül az egyik, már útra kelt buszt visszarendelték a csomagokért, (plusz 140 km az utasoknak, örültek!) Kecskemét elől, ami Pestig felszállította a cuccot, ott kaptunk egy utánfutót, amiben már minden elfért. Ez a kis incidens kb. 3 plusz óránkba került. De hát minden rosszban van valami jó, megismerkedtünk Judittal, egy győri lánnyal, aki munkájából tért haza Görögországból. Kellemes társaság volt, kár hogy nem lett folytatása a barátkozásunknak(?)
Összegezve csak egy dolgot bántam meg, hogy nem fizettem be 2 hétre. Zakynthos szigete csodálatos,, és ha valaki szereti a természetet, a napfényt, a tenger csodás kékségét, a görög ízeket, és vendégszeretet, bátran merem ajánlani. Nem tudom nyáron mennyire zsúfolt, de szeptemberben nem kellett embertömeggel megküzdeni sem a strandón, sem a programokon. Volt szerencsém járni Krétán, Korfun is, de mindkettőnél jobban ajánlom, Krétával szemben a kisebb távolságok miatt, Korfuval szemben pedig a túlzsúfoltság miatt. Eltelt három hét mióta hazajöttem, és még mindig álmodok róla, még mindig, a hatása alatt vagyok. Zakynthos-Kelet virága..
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
